Anyám szerint a világ - Cantuccival

sokkal jobb, szebb, s nem utolsó sorban finomabb. Meglátja a kezemben a dobozt, rajta az ismerős felirattal: Cantucci. Hoztál nekem Cantuccit, kérdezi elámulva, s arcán olyan boldogságos mosoly fénylik föl, amilyent régóta nem láttam. Olyan jókedve lesz a Cantuccitól, hogy megérte a rágondolás, a visszaemlékezés a boltban, hogy ezt szereti. Mondani szokta, hogy nézzem meg az Intersparban, de csak ott, mert egyedül csak ott kapható a Cantucci. Kapható az mindenfelé Olaszországban, csak jól kell keresni, mert néha úgy el tud bújni a polcok között, hogy az ember nem egykönnyen leli meg. Bárcsak lenne még egy ilyen dobozom, hogy azt másnap adhassam neki oda, újabb gyönyörűséges mosolyt csalva ki az arcára. Boldog, anyám akár egy gyermek, boldog, úgy örül a süteménynek, ami pedig száraz, eldöntött, részeg elipszis alakú és manduladarabok vannak benne. Szárazságának, ropogósságának köszönhetően eláll az idők végezetéig is, nem romlik meg. Laci kimérve veszi Olaszországban, amikor náluk ebédelek és van belőle, eszem én is, meséli anyám csillogó szemekkel. De ez most csak az enyém, teszi hozzá, s boldogan szorítja magához az egy szem Cantucci-s dobozt.