Nem először szerettem volna hozzá eljutni. Másodszorra sikerült. Nem is tudom, mi ragadta meg benne a figyelmemet a börzsönyi tájon kívül, amelyet már ismertem. Lila akácnak hívta a Vendégházát, amely a valóságban egy ház a Fő úton. A kapu szépen faragott, mögötte vadregényes kert rengeteg virággal, köztük bordó, piros muskátlival. A lakás külön szobákból áll, kényelmesen nyolc ember is elfér benne. Körbe járható. A konyha előtt terasz, odébb kiülős hinta. A kerttel akkor szembesül az ember, amikor a teraszon ül, Ili házi bodzájájból készült szörpét szürcsölgeti. A napot a terasz korlátait beborító muskátlik fogják föl, ill. szűrten engedik tovább. Az ember akkor szürcsölget szörpöt ilyen békésen és a teraszon, amikor már túl van egy jóízűen elfogyasztott vacsorán.
Fasírt pogácsa volt zöldborsó főzelékkel. A vacsorát közösen álmodjuk meg még reggel az Ilivel, az Ili pedig estére megalkotja. Mert a finom vacsorák igenis csöppnyi csodák, egyfajta alkotások, amelyekben minden a helyén van, minden úgy stimmel, ahogy kell. A zöldborsófőzelék a folyós-nem folyós közepén foglalt állagban helyet, ízben hozta a zöldborsótól megszokottat. A fasírt megvalósította azt a kényes állapotot, amikor a külső ropogós borítás átsült belsőt takart. Nem gondoltam volna, hogy három fasírt labdaccsal megbirkózom, de sikerült, és még csak túlevettnek sem éreztem magam.
Süteményként Ili túrós pitéje szolgált. Ropogós volt a teteje, egyenletesen megsült, nem szalonnás tésztája az alja, melyek között fehérlett az ízletes túrótöltelék. A sógorom szerint biztos lehetett volna benne dupla vagy tripla vastagon a túró, de ez most nem az a műfaj volt. Három a magyar igazság, három szeletet ehettem volna meg Ili túrósából, de csak egyre futotta a maradék erőmből. Hiába hát, nem volt szükség várvédelemre, a hétköznapin túlmutató hőstettekre, a törökkel sem kellett Szondi kapitány oldalan megvívnom, megmaradt a két szelet másnapra. Nem baj, kétszerre örülök majd Ili túrós sütijének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése