Aszfalttörténetek a kilenckerből

Még be sem léptem a céghez, már utáltak. Masszívan utálták ui., és már évek óta azt, aki odahozott a céghez. Ez a korai utálat megelőzött, nem tudtam olyan gyors lenni, hogy akárcsak változtathassak valamit is az irányán. A hátamba ömlött, merthogy egyenesben nem mert letámadni. Éreztem a távolságtartást, mely távolabbról indult és hosszabbra nyúlt az újonnan belépővel szembeni szokásosnál. Utáltak, mert jól tudhatták, hogy nem az ő emberük leszek, és amikor már ott voltam, akkor le is vették, hogy tényleg. Nem foglalkoztam az emberi kapcsolatok analizálásával, tettem a dolgom, de az utálat az olyan, mint a pióca, alattomosan mar beléd és nem ereszt. Őket legalábbis irányomban.

Voltak nagyot mondók a cégnél, egyben szarkeverők. Igyekeztek mindennek a rossz oldalát meglátni, olyan dolgokat terjeszteni, amelyeknek semmi valóság alapjuk nem volt. Azon szórakozhattak, hogy ki mindenki hitte el és szörnyülködött már előre azon, ami majd be sem következik, de ezt csak ők tudhatták. Zsé csak egyszer vette komolyan a mendemondát, másodszorra már rákérdezett, ez most tényleg igaz?, s amikor látta, hogy az álhír hozó átlátszóan próbálta bizonygatni az igazát, akkor kilátásba helyezte, hogy a nagyfőnöktől kérdezi meg első kézből, erre persze már nem is volt az olyan fontos, ugyan, ne csinálj már olyan nagy ügyet belőle.
 

Az egyik nagyot mondó, aki amúgy eN névre hallgatott, szerette a piát. Nő létére szerette. Mivel egész nap ivott, elég sok belefért. Egyszer eNnel együtt néztük át a raktárkészletet. Az egyik polcon egy fél pohár sört talált. Nini, sör, kiáltott fel vidáman eN, biztos Jé hagyta itt. Felkapta és azonmód ledöntötte, időm sem volt a jeleneten elképedni.
 

Itallal kezdték a napot, azzal folytatták és itallal zárták. Kész csoda, hogy nagyobb balesetbe nem került az italozás. A gázcsőtől pár centire állt meg ui. a targonca, belegondolni is rossz, mennyi cafat maradt volna a cégből és a szomszédos cégekből egy gázrobbanást követően. Jé nem bírta az italt, bármennyire is erősködött, hogy de. Cukros volt, de ez nem akadályozta meg abban, hogy mindig rátöltsön, ha volt miből, rendszerint volt. A gázcső tehát még megúszta Jé, az akrobata targoncás mutatványát, de nem így a gumitömlő, mely máskor, egy aznapi italgőzös hátramenetben lapult be a targonca el nem hanyagolható súlya alatt. A tömlő tehet róla, vetette oda Jé boros foghegyről, miért volt útban.
 

Gyé a szemközti részlegből a raktárunkban tartotta az üvegeit. Vallotta ui., hogy itt senkinek sem tűnik föl a sajátjai közül, a helyi szeszesek meg betyárbecsületből nem isszák ki a másét. Hétfőn megérkezett egy teli üveggel. Bemelegítő ital, magyarázta mindig Zsének, csettintett vagy kacsintott is hozzá. Kérsz? Zsé sohasem kért, ő dolgozott. Józanul. Egyik alkalommal nagy kiáltozás ütötte meg a fülét. Mi a fene történt, kérdezte magában, és kinézett. Gyé kiabált hangosan valakivel, mindennek lehordta az illetőt nem éppen kincstári stílusban. Zsé közelebb ment, és az ebédlőben egy jó csomó embert látott, akik közül is eL-re szórta Gyé a káromkodásait, te, kis köcsög, mert te sosem iszol, azt se tudod, mitől döglik a légy, te kis buzi. Zsé tudta, hogy eL nem iszik, mert nem ihat, olyan gyógyszert szed, meg különben is, elfogta a harctéri idegesség, rárivallt Gyére, hogy hagyja abba ezt a hangot, eL nem tett neki semmi rosszat, és ez különben is egy munkahely, húzzon át a saját részlegébe. Egyébként, eN, fordult oda eNhez, ezt neked kellett volna megmondanod, tudomásom szerint eL a te beosztottad, aztán mint aki jól végezte a dolgát, sarkon fordult és visszament a helyére. Gyé két hétig nem mert Zséhez szólni, és ezt Zsé nem is bánta.
 

A legjobban akkor lehetett inni, amikor magukban voltak. Péntekenként. Zsé ui. ilyenkor otthon maradt. Bent aztán korlátlanul folyt az üdítő gyanánt fogyasztott mindennemű alkoholicne napoje. Senki nem tett megjegyzést az alkoholizálásra, a bódító leheletekre, az ingoványos dülöngélésekre, a munka hányaveti elvégzésére, a feledékenységre.
 

Zsét, mikor hétfőn munkára megjelent, a legkülönfélébb meglepetések érték. A szobájának az ablaka a szemben lévő két szárnyú ajtajú raktárra nyílott. A dupla vasajtó amúgy ősrégi volt, átvészelt éveket, évszakokat, sok mindent látott életében, de olyat talán még nem, hogy Jé egy átitalozott békés munkanap során hátrafelé menet targoncástul és ajtóstul cakkpakk szeretne a raktárba betolatni. A tok kicsit megreccsent, az ajtó valamelyest megferdült. Zsé, mikor szemét legeltette a kies bitumenes udvaron, belé lopakodott valami furcsa érzés a kétszárnyú ajtó láttán. Látott ő már ilyet meg nem is. Az ajtó a helyén állt ugyan, csak kicsit elferdülve, éppen úgy, mint ahogyan egy beszeszelt munkatárs vár munkailag eligazításra vagy munkaköri mulasztásából eredő óhatatlan lebaszásra. A tettesekből persze semmit sem lehetett kiszedni a történéseket illetően. Kerülő utakon derült ki az igazság, amire Zsé csak megrántotta a vállát, lemondóan legyintett és mi mást tehetett, kínjában elmosolyodott.

eS a boltban népszerű volt. Méltán. A vevők, jobban mondva bizonyos vevők imádták rugalmasságáért, nagyvonalúságáért, ahogy a cég bolti készletét számukra előnyös módon kezelte. Saját zsebre dolgozott. És ezt nagyon ügyesen művelte. Ebbéli tehetsége a cég vezetése előtt évtizedekre visszamenőleg maradt rejtve. A mindenkori boltvezető általában be volt az ügyletekbe avatva, hallgatólagos jóváhagyásával mentek az illegális eladások. Tudni, de legalábbis sejteni lehetett, hogy annyira részesült a feketén megkeresett forgalomból, hogy ne legyen érdeke eSt feldobni, ezzel együtt a zsíros mellékkeresettől elesni. eS ilyetén szorgalmát ezek a bizonyos vevők igencsak meghálálták. A karácsonyi ajándékok között akadt húszezer forintos ital is. Rengeteg üveg pia gyűlt össze egy-egy téli szezon alatt. A raktárból eNnek, aki nő létére imádta a piát, úgy is lehet mondani, hogy nem született még meg olyan pia, amit ő nem szeretett volna nyitva és torkán legörgetve tudni, nagyon nem tetszett, hogy eS ráült az ajándék piákra, nem csak hogy ráült, de titokként kezelte. eN úgy tartotta és joggal,  hogy neki is járt volna bőven belőle. eS üzelmeinek egy jó része ui. nem jöhetett volna létre, ha eN nem hívja föl a figyelmét a beérkezett árutöbbletre, amely ezen a belterjes körön kívül sehol és sosem került őszinte bevallásra. Annál előbb talált utat eS pultjának rejtett zugaiba, s onnan bizonyos vevők illetékes kezeibe be nem vallott forgalomként. Épült is eS kacsalábon forgója egy főváros közeli településen. Mikor már jó előre gyűlölt személyem került oda a bolt élére vezetőnek, nem tapasztaltam, hogy eS és családja bármilyen szükségben is szenvedett volna. eN annál inkább szűkölködött italokban akkor, amikor eSt fölvetette a pia, annak mindennemű változata küllemében, s tartalmában egyaránt. Nem tudom, végül is hogyan s miben egyeztek ki egymással eN és eS, de ez a húzd-meg-ereszd-el-játék örökzöldként ismétlődött évről évre ezen a kilenckeri aszfalton.
 

Folyt. köv.