Drégelypalánk Szondija

A világ négy tájáról érkezhet ide az utazó, a főutak kereszteződésében a település hősébe, Szondi György várkapitányba botlik.
Egy álló szobor mellett az ember minden további nélkül elsuhanna. Rávetheti pillantását futólag, talán a nevét is elkaphatja, ha  rá van írva.  De ez a fekvő alak annyira megragadja az ember figyelmét, hogy lefékez, megáll és alaposan szemügyre veszi. És ha már az ember ott áll Szondi szarkofágjánál, akkor az nem egy-két pillanat. 
Nézem Szondit fektében. Mintha aludna. Fejpárnája a fejének bal felénél túl kitüremkedik. Békés, komoly az arca, bajusza alatt semmi mosoly. Páncélzat borítja a testét, mégsem védte meg. Térde kicsit behajlítva. Épp lábon lőtték, de ő még térden állva is védte maroknyi csapatával a Drégely várat a török túlerővel szemben. 

Egy pap árulta el a töröknek a vár gyenge pontját. Eladta a titkot annyi aranytallérért cserébe, amennyi a bőrébe varrva beleférne. A pap elnyerte végső jutalmát, megnyúzták, a bőrét telerakták arannyal és a vár melletti tóba hajították. A török tudta, hogy kinek mi jár. Szondinak az őt megillető temetés a várral szemközti hegyen. 

Vesztes helyzetből győztesként küzdött a várért százötven emberével nyolcvanszoros túlerővel, a tizenkétezres török sereggel. A lányokat, asszonyokat még időben kimenekítette a várból rejtett járatokon, alagutakon keresztül. Ili, mikor a mesélésében ideér, megkönnyezi az ezerötszázas évekbeli eseményt. 

A község azt várta volna, hogy Szondit állva, magas szobor képében örökítse meg a szobrász az itt élők örömére, büszkeségére. Erre Kő Pál alkotásában itt fekszik egy átlagos magasságú, inkább alacsony Szondi, és láthatóan nem alszik. A térde kicsit behajlítva, mint aki rögtön feláll, de legalábbis feltérdel, hogy az itt lakók védelmére keljen.
Ott van mellette a lova, a buzogánya, és a
hozzá nőtt két apródja. A török próbálta őket is behálózni, magához csalogatni, a két apród azonban mindvégig kitartott az ura mellett. A két apród, akikről ballada is szól, a hűség jelképévé vált, iker alakokként tartják Szondi "alvó" alakját. Mert miért is ne aludhatna csupán Szondi, meg is pihenhetne a soros csata után, hogy bármikor készen álljon egy újabb ütközetre. Drégely, a vár, a haza védelmére.

Amikor beér az utazó Drégelypalánk fő útvonalainak kereszteződésébe, ahol a Stop tábla is megálljt parancsol az autósnak, a leges legjobb helyen lát egy fekvő alakot. Kíváncsiságból megáll, odamegy. Ott találja a fekvő, alvó, nem alvó Szondit. Ugyanott találkozhat azzal az érzéssel, amit a szarkofágja, Szondi maga, helytállásával, viselkedésével nekünk jelenthet és mindenkor jelent.

Másik befejezés:

Itt létem alatt amikor csak meglátom, oda megyek hozzá. Elbeszélgetek vele, mintha értené. Hogy vagy, Szondi, hogy telt az éjszakád? Jól aludtál? Nem nyomott nagyon a fekhely? Hogyan telt a napod? Mi mindent láttál egész nap? Milyenek vagyunk? Ugye nem olyanok, mint az emberek a te idődben...