2017. április 30., vasárnap

Lovas Zoltán: Április utolsó napján

"most, hogy a tél remélhetőleg utolsó támadása is elmúlt, és elmúlt az özönvíz is, s hogy süt a nap hétágra, leltároztam a kertben. A természet elképesztő, csodálatos, ahogyan mindent kibír! A megfagyott diófák újra hajtanak. Minden él, zöldell, rügyezik, virágzik, nő. A szomszéd új fóliasátrában a kifagyott paradicsompalánták helyére már újak kerültek. Dongók zümmögése hallik. A bodza nyári hűsre vár és virágot bontani készül. A fű dús, harmatos, mintha csak süppedős szőnyegen lépdelnék. Egy baj van csak: a múltkori szélvihar kicsavarta a galambdúcot tartó faoszlopot a szomszédban a földből. A galambok a téli hidegben pár napig még itt repdestek. Mára elmentek. Nem tudni hová fészkeltek."

Forrás: FB, 2017.04.30.

2017. április 17., hétfő

Fontana Vendégház - Tát

Húsvét előtt egy héttel, igazán nem sok az idő az elmélyült választásra, így aztán véletlenül nagyon beleválasztottunk a Fontana Vendégházzal. A hülyének is lehet egyszer szerencséje.

Ki a fene tudta, hogy a világon van Tát és benne a Fontana Vendégház. Egy biztos, ő a közelben szeretett volna kikapcsolódni, nekem meg édes mindegy volt a merre, csak el, otthonról el, ki a világba valamerre, hogy más helyen tudjam letenni nehézségeimet, gondjaimat. A közel az úgy ötven-száz kilóméteren belüli messzeséget jelentett és Tát a maga kábé ötvenkettőjével bele illett az elképzelésbe.

A Gerecse még egyenesen emelt a fényén, amely az alatta elterülő vidéket jelentette tájvédelmi körzetként, egymást követő dombokkal, lankákkal, egyre jobban kizöldülő bokrokkal, fákkal, színes virágokkal, kertekkel, széles, tág határral.

Táton a Fontana Vendégház meg amolyan meleg kuckó, biztos menedék, valóságos hazatérés a napi útonlevésekről, célirányos helyekről, bóklászásokból. Kertjében egy kis asztalnál kiülési lehetőség a dzsungel alkotta növénytengerben. Az első emeleti szobából erre a lenti dzsungelre látni, meg az egyik távoli hegyre, amely a leveleit nélkülöző fák ágain sejlik át.

A Fontana máskülönben egy fantasztikusan otthonos ház, ellátva minden széppel s jóval. A nappali akár a miénk is lehetne, ha lenne ennyi fantáziám, ízlésem, időm és energiám kitalálni, összeválogatni, összeszedni, olykor összevadászni mindent, mi egybetartozik. Tudjuk jól, ez nem is olyan könnyű mulatság, szakma is van ilyen, amely lakberendező nevet viseli.

A Fontanában - mint kiderült - , több generáció: nagymama, anya, lánygyerek hagyta fantáziája, ötletei, keze nyomát berendezésen, bútorokon, kiegészítőkön, hozzávalókon, csecsbecséken, egyéb mütyűrökön, amelyek mind-mind fennen hirdetik, hogy az ördög igenis a részletekben lakozik. Meg abban, amilyen hatással a csöppnyik és a nagyok, a Fontanát kitevő összkép az ide betérő vendégekre vannak. Rám konkrétan igen pozitívval. Olyasmi érzésem volt, hogy mindezt szívesen magammal vinném. Ide ötven pár kilóméterre, csak hazáig. Elfogadnám otthonomnak. Merthogy az: otthonos, barátságos, magába fogadó, magához csalogató. És ha egy szállás, egy véletlenszerűen megtalált szállás ilyen, akkor az már olyan rossz nem lehet. Sőt. Egyáltalán nem.

Csak ajánlani tudom minden családtagomnak, rokonomnak, barátomnak, ismerősömnek. Mint Nyuszi a Micimackóban. És nem csak Húsvétkor.

2017. április 9., vasárnap

Hadas Krisztina írta

A "nőügyekkel nem foglalkozom" csak a nagyon korlátolt, frusztrált emberek gondolata

Tegnap, 20:52

26 éve vagyok televíziós szerkesztő-riporter. A többi közt dokumemtum sorozatot készítettem a magyar egészségügyről, fél évig éltem a Heim Pál Gyerekkórházban és az Országos Baleseti Intézetben. 20 részes doku realityt forgattam arról, hogy nők: családosok, egyedülállók, sokgyerekesek, és elsőszülők, friss feleségek, és elváltak, eltökélt újrakezdők hogyan készülnek fel a babára, hogyan szülnek, és miképp bírkóznak meg a feladatokkal.

Voltam kétszer riporterként Afganisztánban, megmásztam a Mount Kenyát, forgattam az összes földrészen a legszegényebb, és a leggazdagabb negyedekben is. Soha senki sem kérdezte meg, miért egy nőt küldtek, és mi van közben a gyerekekkel. 

A velem élő férfiak sem kérdezték meg tőlem soha, hogy miért csinálom. Legutóbb a csapatommal sok esetben bántalmazott, elhagyott, megalázott emberek családját kerestük. 

Két gyerekem van. Egy felnőtt lányom és egy óvodás kisfiam, akiket kozmopolitának, nyitottnak, elfogadónak, önállónak, motiváltnak próbálok nevelni, és nem hagyom, hogy bármiféle gyűlölködő propaganda hasson az agyukra. Tettem-teszem ezt az édesapjaikkal teljes egyetértésben. Voltam gyereket egyedül nevelő anya, és voltam-vagyok feleség is, meg tévés gyakornok, mezei riporter, kisfőnök és nagyfőnök a tekintélyes férfiak között. Szeretem a pasikat! 

Szeretem a társaságukat, a barátságukat, szeretek együtt dolgozni velük, szeretek főzni nekik, szeretek gondoskodni róluk, szeretem, ha gondoskodnak rólam, és még sorolhatnám mi mindent szeretek együtt csinálni velük. És hiszem, tudom, hogy a "nőügyekkel nem foglalkozom" az csak a nagyon korlátolt, frusztrált, a magyar sötétablakú házakba évszázadok óta befészkelt emberek gondolata. 

Az olyan házakban mondják ezt, ahol a gyerekek és a nő is fél, amikor apa hazajön, mert apa boldogtalanul erőszakos, ez tölti el öntudattal. De én nem ilyen családban nőttem fel! Büszke vagyok a holocaust túlélő, hat nyelven beszélő nagyanyámra, az őt mindig támogató szuper intelligens, volt munkaszolgálatos, később üzletember nagyapámra, a multicéget vezető anyámra, a World Press díjas fotós apámra, a szorgalmas és törekvő lányomra, a semmiből prosperáló céget alapító férjemre, a megrögzötten bátor, menekültekkel foglalkozó volt férjemre, és majd egyszer biztos büszke leszek a kisfiamra is. Ez a lényeg. 

"Nőügyekkel" pedig mivel kell, igenis foglalkozom.

Hadas Krisztina

2017. április 7., péntek

Sándor Erzsi Diurnusról

"Úgy képzelem, hümmögött volna a bajsza alatt, féloldalra kacsintott is volna kicsit, elégedetten nyugtázta volna, hogy Jókai Mór halotti leplén áll az urnája. Kicsit belegondolt volna, hogy Kosztolányinak és Krúdynak is kijárt ez az utolsó úton és bólintott volna. Igen, így van, kijár ez neki is a MUOSZ-tól, jól tették, hogy időben kivették a molyirtóból. Aztán megölelte volna Donáth Lacit, aki olyan szenvedéllyel temette, hogy egy valóságos Diurnus jegyzetet viharzott a gyászolóknak. Volt benne napi politika, keresztény kommunistaság és hétmérföldes hiány, ami már régen tapintható. Végül megörült volna az emelkedő sírhantja fölötti ágon ugráló mókusnak, aki bámulta egy ideig, de látta, hogy semmi különös, nem változik semmi az eddigiekhez képest, csak most már együtt ugrálhatnak ágról ágra, míg a világ világ. Így aztán Bodor Pál és a mókus el is tűntek az ágakon a temető belseje felé, miközben a gyászolók hordták a virágokat az immár üres sírra. A holnapi Mókus Hírmondóban már jegyzet lesz. Meg meglepetés is, amikor majd kifordítja a helyéből a jól kitaposott. mókuskereket. Mert ki fogja."

Forrás: FB, 2017.04.07, péntek

Levél Zsuzsának

Zsuzsa!

Egy mero rettenet, ami itt folyik. Ha fiatalabb lennek, elhuznek innen a fenebe. Minden napra jut valami felhaborito dolog. Mintha nem akarna'k az embereket beken hagyni, hogy mindig legyen valamin csamcsogni valo. Hidd el, hogy a magam reszerol is eppen elegge le vagyok terhelve, nem hianyzik semmi tematizalt iranyitas a politika reszerol. Egy kis ideje joval kevesebb politikat nezek, hallgatok, olvasok, kimelni szeretnem magam. Atmenteni egeszsegesebb lelekkel a holnapba, megmaradni jo hangulatu embernek, anyanak, felesegnek, baratnak, lassan, de nehezen sikerul. 

Ez egy gyonyoru orszag amugy. Tegnap Szegeden jartunk, igaz, temetesen voltunk, de a tajat oda es vissza lattuk, a varosban egy rovidet gyonyorkodhettunk. Ismetelten megallapitottam, hogy Budapesten kivul Szeged a legkedvesebb varosom a hazamban. Imadok ide visszaterni. Gyonyorkodom az epuleteiben, a zoldjeiben, a Tisza-part hangulataban. Az ettermeit, cukraszdait elvezem, baratokkal lenni pedig kivetelesen jo. Igy egyutt stimmel az egesz. Valahogy ott tudom Szegeddel folytatni, ahol elozoleg abbahagytuk, csak picit magasabb fokon. 

Mindig mas, mit meglatok, eszrveszek a szogletekben, a hajlatokban, a sarkokon, a homlokzatokon, a szinekben, a fenyekben es az arnyekokban, a szobrokon, a viragokon, az embereken, a felhokben, ugy globalisan mindenutt. Szegeden finomodnak az erzekeim. Nem is vettem eddig eszre, hogy ennyifele erzekem volna a birtokomban. Marpedig van, mert az ikszedik erzekem is mukodik, amikor Szegedre vet a sors es vetem igy-ugy magam magam. 

A REOK Palotahoz minduntalan elzarandokolok, egyszeruen nem lehet kihagyni. Minek is, amikor bolondos formaival, meghokkento alakzataival, hullamaival, szineivel egyszeruen minduntalan magaba szippant. Fogva tart a latvanya, a hatas, amit ram gyakorol. Ott allok elotte, teblabolok korulotte, fotozom ezredszerre, azt erzem, hogy sohasem eleg. Csuda egy varazspalota. Eppen jo, hogy Szegeden van, nagyon jo helyen. Nincs hozza rossz ido. Alldogaltam elotte napfenyben, esoben, reggel, delben, este, a negy evszak mindegyikeben, most borongos, tunekeny napu idoben. Az epulet valtozatosan ugyanolyan gyonyoru, elakad a lelegzetem, amikor csak latom, barmennyiszer is a tarsasagaban vagyok. Egy vibralo, erzo leleknek erzem magam mellett.

Es a REOK Palota csupan egy latnivalo a sok kozul, igaz a legelsok kozott erdemes megnezesre, gyonyorkodesre, a szemek legeltetesere, a lelek feluditesere, egyaltalan feludulesre, megmartozasra valami felfoghatatlanban. Emlekezhetsz ra, s nagyon jol, hiszen te is minduntalan utba ejtetted abbol a sok alkalombol, amikor Szegeden voltal.

Ezt a paranyi elmenyt kuldom neked hetvegi elozetesnek. Hogy lesz-e me'g tobb, most megmondani nem tudom.

Vigyazz magadra es legy jo, ha tudsz!

Millio puszi:

Panni