Répalé

A Zsuzsa, mikor meglátott, merőn rám nézett, nem láttam megrökönyödést a szemében. Jó, mondta, nagyon jó. Különben is, nyár van, és illik hozzád. A szemeidhez. A szín nem változtatja meg bennük az értelmet. Ez a te színed és kész.

Ezt megelőzően bent osztatlan "lelkesedéssel" fogadtak, senkit sem hagytam hidegen, sokféleképpen szóltak be.

Mi történt a hétvégén? Veszekedtetek a Tibroddal? Elborította az agyadat a vörös köd, amiből még feljebb is jutott? 

Csak ez a szín volt otthon, és nem akartátok a maradékot kidobni?

Nem is olyan rossz. Jó. Egész jó. De tudod mit, egyáltalán nem olyan rossz.

Látom, ott valaki egészen bele vörösödött. 

Történt valami, az egyszer biztos. Csak azt nem tudom, hogy jól látom-e.

Nyugi, nyugi, hónapok kérdése és lekopik.

Akkor most holnapra újra fested?

Ki volt az a bátor, aki elkövette ezt veled?

Ugyan már, még rosszabb is lehetett volna.

Nem volt ennél vörösebb?

Így is elviselünk de csak mert szeretünk.

Most ez milyen szín: paradicsom vagy sárgarépa? Inkább sárgarépa, olyan vörösösen sárga.

Ha úgy vesszük, ez is egy szín a sok ennél sokkal szebb közül.

Mindezek után kész felüdülés volt Zsuzsa őszinte lelkesedése, amit nem is tudom, miért, de kellő távolságtartással, hitetlenkedve fogadtam. Te most hülyéskedsz velem, ugye? Nem, komolyan. Holnap a napfénynél is jól megnézlek. A furcsa, hogy a reggeli napban sem lanyhult a csodálata. Egyre azt hajtogatta, hogy nagyon jól áll, és ez az én színem. Mikor elárultam neki, hogy tizennégyéves koromig vörös voltam, elnevette magát és csak annyit mondott, na, látod. Egyébként szahard le az egész világot, ne törődj senkivel és semmivel. Értékelem, amit mond. 

De most hogy végre magunkban vagyunk, és senki sem hallja, így négyszemközt megsúgom nektek, hogy a répalé ledöntve azért sokkal jobb, mint a hajamra öntve.