Anyám szerint a világ - a Rétes Csárdában

kicsit jobb, ha a család is ott van. Ha jó az idő. Ha kinn lehet ülni a szabadban. Ha az asztal árnyékban van és a hőséget a feltámadt kis szellő enyhíti tovább - mindezt biztosította a Rétes Csárda Monoron (Monorierdőn). Ha a rántott ponty, amit magának rendelt - mindig azt rendeli -, nem pocsolya ízű, vékony szeletekből áll és ropogósra van kirántva. Ha csak a család itthon élő s mozgó tagjai vannak vele, de azok mind ott vannak (húgom Zsolti fia kicsit büntiből maradt otthon). Ha mindazok, akik eljöttek beszédesek és jókedvűek.
Nem is tudom, mi ütött belénk, de régen beszélgettünk ilyen jót, nevettünk együtt ennyit, tök jó hangulatúra sikeredett anyám szülinapi ebédje. Anyuval szemben ültem. Mellettem Kati, a húgom. Vele szemben és anyu mellett a középső gyermekem, Dávid, aki egyre erősebb, mert hogy body-zik. Dávid mellett a bátyja, Dani. Vele szemben és Kati mellett, Robi a vegyes ikre közül láthatóan a fia. Szemben ül és kicsit nehezen kivehető az asztalfőn a vakító napsugarak által körül ölelve Tibrom. Akik a távolból küldték üdvözletüket, minthogy külföldön vagy tanulnak, vagy dolgoznak: a húgom férje, Laci, lányaik, Dóri és a másik iker, Flóra, Eszter lányunk, Sanyi öcsém és egész családja.
Klassz kis család a miénk. Anyám megengedte, hogy fényképezzük, sikerült is egy-kettő. Selfie-ztem vele egyet, s lett végre egy közös jó képünk anyuval, drága, egyetlen anyámmal.