2015. június 26., péntek

Anyám szerint a világ - kicsit elviselhetőbb

tegnap este óta. Kilenckor jutott eszébe ugyanis, hogy úgy enne egy kis rántott húst. Mondom, rántott húsunk nincs, de van egy adag fokhagymás sertésszelet steak krumplival és csalamádéval, az Anikó készítette. Hozhatom? Látom elmerülő, elrévedező arcát. Jó, de az egésznek csak a felét. A német film cselekményileg éppen kibontakozóban, mikor kimegyek melegíteni az ételt. Bevallom, izgulok, ízlik-e neki, hiszen hetek óta nem eszik rendesen, nincs kedve semmihez, már alig főz magának, jobbára hideggel is beéri. Míg kinn vagyok a konyhában, anyám bentről kiabálja ki, mi történik a filmben, hogy le ne maradjak valamiről. Nem tart soká távollétem, a húst, a krumplit is falatnyi darabokra szelem, hogy könnyű legyen a fogyasztása, mellettük tornyosodik kis kupacban a csalamádé. Az első falat eldönti majd, ízlik-e, és amúgy is meglátom a reakciójából. Nézem a filmet, igyekszem felcsippenteni az események folyását. Hallom közben anyám sóhajtását. Mélyről jön, a csodálkozásé és nem a fájdalomé. Finom, mondja. Tudom, azért vettem neked. Tovább eszik. Nagyon finom, közli újabb falatok után. Te, én ilyen finom, jól ízesített húst még életemben nem ettem. Kezdek megkönnyebbülni. Anyám szeme könnybe lábad. Most mit sírsz, kérdezem, mintha nem tudnám előre a választ. Már nem is emlékszem, mikor esett valami ennyire jól. Mutatja az üres tányért, amin csöpp nem sok, annyi nem maradt a kis adagból. Mondd meg az Anikónak, hogy köszönöm. Köszönöm ezt a fantasztikus ételt. Zabolátlan szívem ügyetlenül ugrál kalitkájában, miközben magam is az érzéseimmel küszködöm. Eszembe jut, hogy talán most találtuk meg a megoldást anyámra. Fokhagymás szelettől mustáros szeletig, mustáros szelettől currys húsig, currys hústól sajtmártásosig löknénk anyámat odébb, előre, valamerre - féladagról féladagra. És az összeset Anikó konyhájából. Akkor talán anyám étvágya mellett életvágya is kicsit visszatérne arra az öt percre (a halála előtt).
Ennél nagyobb sikerélményt, eredményt, elismerést egy szakácsnő aligha kívánhatna magának. Ugye, Anikó?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése