Balikó lehetnék

Én is lehetnék Balikó Tamás. Alig egy évre vagyok tőle, ő amott odaát, én meg itt vagyok. Okát nem tudom. Olvasom, a szíve gyengélkedett, váratlanul és végzetesen hirtelen fölmondta a szolgálatot, végtelenül sajnálom. Nekem mikor és mi adja be a kulcsot? A szívem, aminek immáron már sinusa van, amelyen öröm és fájdalom föl-le, le-föl jár? Az agyam, amelyben egy elpattanó ér majd jól leterít? Egyik pillanatban hamu, a másikban már mamu sem. Vagy az úton a villamos? A repülő, mely haza sosem ér? Várható okoknak se szeri, se száma. Ezekkel csak a váratlanok vetekszenek. Ki gondolná, hogy ötvenhétből sohasem lesz a remélhetőleg teljes életet élt Balikó Tamásnál ötvennyolc akkor, amikor én mindjárt egy híján hatvan. Egy merő rettenet belegondolni. A szívem szakad meg.