2014. december 3., szerda

Kácsor Zsolt: A Bächer-téma

Bächer örök téma. Naponta lehetne felemlegetni, hangsúlyozni a hiányát úgy írásait, mint egyéniségét, emberi magatartását tekintve. Csöndben vagyok, csak gondolkodom felőle, eszembe jut, nem vizsgálom, hogy fáj-e még, hogy nincs. Múlik az idő, működik a nagy doktor.

"Ma egy éve annak, hogy Bächer Iván meghalt, és végleg elivántalanodott a sajtó. Tele van az ország Bächer-témával, és esztendeje nincsen senki, aki megírja.
– Nem fontos – legyintene erre Iván, mert kevés olyan dolog van, amire ne legyintene. De csak belül persze, hogy kívülről ne lássuk. Mert igazából nem volt egy legyintgetős fajta, többek között ezt szerettem benne. Pontosabban szólva mindent szerettem benne, de ezt hagyjuk. Nem fontos.
A Bächer-téma a fontos. Úgy tudott témát meglátni, ahogyan kevesen, aminek egyrészt az volt a titka, hogy nem volt igazi újságíró, másrészt meg az, hogy nagyon is az volt. Vannak szerzők, akik a skatulyákba nem férnek bele, ilyen az íróskatulya, s ilyen az újságíró-skatulya. Próbálják az embert ide-oda gyömöszkölni, s olykor lehetetlen e mögött nem felfedezni a lesajnáló rosszindulatot. Egyes újságírók azért nevették ki, mert az ő felfogásuk szerint nem írt igazi cikkeket, bizonyos írók meg azért, mert igazi cikkeket írt. Irodalmárok gyakran leújságírózták, de tőlük ez sértés volt. Ez nem szépirodalom, ez zsurnalizmus, mondták lebiggyesztett ajakkal, mintha a besorolás a minőségre garancia volna. Mintha egy novella ab ovo jobb lenne, mint egy hírlapi tárca. Mintha az újságíró olyasvalaki volna, aki a törzsfejlődés folyamán sajnálatos módon megrekedt az íróvá válás darwini útján.
– Nem fontos – legyintene erre Iván, mert kevés olyan dolog van, amire nem legyintene. Tényleg nem fontos.
A Bächer-téma a fontos. A kollégák között senkit nem ismerek, aki a szegény Zámbó Jimmy temetéséről szóló tudósításában arra fókuszált volna, hogy a tömeg miféle cipőben megy a koporsó után. Kitaposott, rossz, csúnya, ízléstelen cipőben ment a rajongótábor, s Iván tekintete kellett hozzá, hogy meglássuk a rajongói cipőket. Sokan megharagudtak rá emiatt, mire ő bocsánatot kért. Ez is milyen ritka. Elnézést kérni azért, amit látunk.
Vajon hány újságíró akad, aki egy politikai rendezvény kapcsán a zongora hűlt helyéről írna? Egyvalaki: Bächer Iván. Egy politikai rendezvényen ugyanis felfigyelt rá, hogy a zongora nincs a helyén. Az új méltóságos urak az első kormányzásuk idején elvitették a színpadról a zongorát, hogy ők maguk jobban érvényesüljenek. Ahhoz ő kellett, hogy ezt a témát meglássuk. Szükséges hozzá az is, hogy az új méltóságos urak nem kulturáltak, nem olvasottak és nem műveltek.
– Ez fontos – mondaná erre Iván, majd együtt vernénk az asztalt dühünkben. Ököllel.

Mert most, a legméltóságosabb méltóságos úr harmadik kormányzása idején már nem arról van szó, hogy elvitetik a helyéről a zongorát. El is lopják, s eladják bagóért a miniszteri havernak. Milyen jól mutat majd az új vadászkastélyában, hisz jó széles a teteje. Éppen elfér rajta a levadászott hím oroszlán kikészített bőre a sörényes koponyával."
 
Forrás: NOL, 2014.12.02.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése