A tegnapról

Nem tudom, hogy szégyenkezve kell-e mondanom, hogy eddig sosem mentem ki a Halottak napján, november elsején a temetőbe. Nem éreztem az elengedhetetlen belső indíttatást a hivatalos megemlékezés napján. Azt tartottam ui., hogy drága halottaim bennem vannak, gondolok rájuk az év legkülönbözőbb napjain, beszélgetek velük, ha a téma, a probléma, az emlék úgy hozza, és akkor ugrok be hozzájuk a temetőbe, amikor csak a lábaim önkéntelenül is bevisznek hozzájuk. Így aztán nekem a temető, jobban mondva, az eltávozott szeretteim való együttlét nem hivatalos dátumokra korlátozódik, hanem az év előzőleg be nem tervezett napjaival gazdagodik. A tegnapi látogatás kivétel volt a hosszú évek során megszokott tetszőleges látogatások alól. Zsuzsa barátnőm Amerikából megkért, hogy gyújtsak mécsest anyukája emlékére. Magdi nénit jól ismertem, szerettem, magam miatt és a lánya helyett is látogattam, tartottam vele az élő kapcsolatot, amikor csak tehettem. Nem volt kérdés, hogy mécsest gyújtok, emlékezem rá. Valahogy önkéntelenül jött a gondolat, hogy kimegyünk a temetőbe. Meglátogatjuk mindazokat, akik Szentendrén a temetőben nyugszanak, valamint ott gondolunk máshol békére lelt rokonainkra, közeli és távolabbi ismerőseinkre, mint Ernő papáék, Józsi, Béla, Magdi néni, Luzsi, András és az egyre bővülő többiek. Álltam apám urnahelye előtt, belefúrtam magam a szürkés márványos háttérbe fekete betűkkel belevésett nevébe a kegyetlen évszámmal, mely szerint tizenöt éve fizikailag nincs köztünk. Végig járattam ujjaim az íráson, néztem a pislákoló mécseseket, mellettük az odatett köveket. Az út másik oldalán a sűrűbb urnahelyen egy kutricán négy szeretett rokonom osztozott. Nekik ez a hely jelzésszerűen adatott és éppen azért, hogy emlékük valódi sírok hiányában fizikailag se merüljön feledésbe. Xenia, Annele, Elza, Zoli mellett itt gyújtottunk mécsest Ernő papáékért, Magdi néniért és a többi sok mindenkiért a rengeteg idegen ember között, akik saját szeretteik miatt voltak kinn a temetőben ezen az akkor még hideg, ködös, barátságtalan napon.