Ha én Gyöngyi volnék

Nem Gyöngyinek hívnak és nem ma van a születésnapom, de kicsit el tudom képzelni, milyen lenne, ha én Gyöngyi volnék. Nem élnék egy hatalmas és lüktető metropolisban, hanem egy kicsiny déli városkában, amely arról híres, hogy Horvátországgal határos és fúvós zenekara van.

Ha én Gyöngyi volnék, akkor éppen ma lennék éppen annyi idős amennyi és kivételesképpen a szülinapomat a Budapestre szakadt unokatestvéremnél ünnepelném. Hiszen ünneplésnek lehet venni, hogy olyan dolgokat csináltam, amelyeket a déli városkában még véletlenül sem. Felmentem a Hármashatárhegyre, kezemmel megtámasztottam a TV-tornyot, nehogy eldőljön, közben meg rápillantottam a nagyvárosra onnan a magasból. Ha én Györgyi volnék, akkor elmentem volna egy méterárú boltba, ha egyáltalán lenne még ilyen, és kerestem volna magamnak olyan anyagokat, amelyekből ruhákat varrnék, merthogy amúgy varrónő lennék, ha én Györgyi volnék. Este aztán likőrt innék meg pezsgővel koccintanék unokatesómmal és a feleségével, meghallgatnám a születésnapomra szóló tosztot, kicsit becsiccsentenék, amit onnan vennék észre, hogy többet nevetnék az átlagosnál és néha bizony minden különösebb ok nélkül.
Idáig gondoltam végig, mi történt volna ma velem, ha én Gyöngyi volnék, de mivel nem vagyok te, maradok az, aki és kívánok neked egészséget, boldogságot születésnapodra, s hogy teljesüljenek élő vágyaid.