Kossuth téren tegnap

Lebetonozott téren sokaknak volt hely, voltak is, nem számoltam, mennyien. Először azt hittem, körbe nézve, kevesen, ám mégsem. A látszat, ha teheti, csal.
Mártáékat ebben a tömegben is megtaláltam, szinte keresnem sem kellett, úgy botlottam beléjük.
Színpad nem volt, vagy ha mégis, akkor alacsony, mindössze jelzés értékű. Az előadókat látni nem, csak hallani lehetett.
Az évek óta felhalmozódott értetlenség, mi mindent lehet ezzel az országgal megcsinálni, és az utóbbi hetek utcai megmozdulásai vittek ki az utcára: ott kell lennem, meg kell mutatnom magam, ki kell állnom valami mellett, különben nem tudok tiszta tekintettel szembe nézni önmagammal. Hiszen a csöndben tűrés, a meg nem szólalás, az ott nem levés beleegyezést jelent részemről, szentesíti a cselekvők, immáron napi szinten átvitt értelemben ellenem is elkövetett tetteit.
Márpedig a cselekvő helyzetben levők zseniálisan és ördögien osztanak meg és uralkodnak, mindig csak egy-egy csoport érdekeit, komfortszintjét nyírbálják meg. Engem talán még egyenesben nem bántanak, vagy ki tudja, de a tanárokat, iskolákat, orvosokat, kórházakat, munkanélkülieket, csökkentett munkaképességűeket, stb. ért élettérkurtítások, komfortszintjük csökkentése azért nagyjában-egészében engem is érintenek. Fölemelem az előttem elesettet, átadom a helyem, ha kell, él bennem az elemi szolidaritás érzete, amit ez a több részre szakított, egymás ellen eresztett ország, az uralkodók ellenpéldája sem tud kiölni.
A tegnapi utcai jelenlét sok gondolatával egyet értettem: Európához tartozunk, ez az egyetlen lehetséges és vállalható út. Az intézményesített korrupciót független szervezeteknek kell kivizsgálni, már tegnap késő volt, minden egyes nap csak mélyíti a korrupciós adócsalások napvilágra kerülése révén a morális válságot. Az újabb és újabb adónemek kivetése eddig sem látszott eléggé megalapozottnak, leginkább pénzharácsolási folyamatnak, a korrupció árnyékában pedig több mint erkölcstelen cselekedetfolyam.
Ebből az általános elbizonytalanodásból, velejéig erkölcstelen rendszerből a Kossuth téri tegnap embere egy újabb mindent elmosó rendszerváltásban látta a megoldást: elhatárolódni az elmúlt 25 évtől, egybefésülve a regnáló kormány tevékenykedéseit, bűneit, az elmúlt 25 év összes kísérletével, eddigi kormányaival, úgy és akkor, amikor jól tudjuk, hogy ilyen maffiaállam még nem volt, ehhez hasonló korrupcióra, központi és nyilvánvaló csalásokra eddig még nem volt példa, ahogy nyílt náci csoportulásoknak, megnyilvánulásoknak csupán a jelenleg regnáló hatalom mellett lehet helye, alkalma, hogy a tegnapi Kossuth téren mögöttünk egy maréknyi fiatal ordítozhasson artikulálatlanul és mindenkor, amikor csak szóhoz jutottak. Mert mellettünk, a békében összegyülekezettek mellett ezt minden további nélkül meg merték tenni azután is, hogy Márta barátnőm emelkedett hangnemben, összefogott, célzatos tartalommal utasította helyre, valamint szólította fel őket azonnali távozásra, sikertelenül.
Az igazságérzetem háborgott helyenként tegnap a Kossuth téren nem is kevésszer, amikor nem tudtam együtt skandálni a durva és kevésbé durva szövegeket a tömeggel, és be sem akartam törni együtt a vehemensebb tüntető társakkal a Parlamentbe. Idős lehetek én már ehhez és túlságosan békeszerető és talán láttam már ezt is, azt is a világban.