Anyám szerint a világ - marad és ő megy

Persze nem most, hanem öt perc múlva, mert szerinte éppen öt perccel van a halála előtt. És mondja ezt humorral vegyes komolyan, amelyből tudom, hogy nem kell teljesen komolyan vennem, és mégis önkéntelenül görcsbe rándul a gyomrom, könny futja be szemem. Ránézek – öt perccel? Nem sok van már hátra, mondja, érzem. Az arcát kutatom, a szavait, a gondolatait. Tudom, amikor így beszél, az én optimista, pozitív, jó hangulatú, kiegyensúlyozott anyám ilyeneket mond, akkor nagyon nagy a baj. Újra kérdezem, öt perccel a halál előtt? Kevés időm van, nagyon elkapott most ez a dög. Ezzel alattomos betegségére céloz, amely az utolsó leletek értékei alapján a testében állítólag előbbre haladni látszik. Öt perc, az iszonytatóan kevés idő, préselem ki. Egyszer mindenkinek el kell mennie, most én kerülök sorra, mondja ezt nyugodtan, elfogadom, teszi hozzá szinte szenvtelenül.Csak neked lesz rettenetesen nehéz, annyira összestimmelünk lelkileg és sok időt töltöttünk együtt különösképpen az utóbbi években. És csak ne fájjon, adja az Úr, hogy ne nagyon és ne sokat fájjon, mondja ezt oly mély átéléssel, mint aki pontosan tudja, kihez fordul segítségért.
Anyám szerint a világ marad, maradok én is, ki tudja, meddig, eltelve anyámmal, közös emlékeinkkel, visszaidézve jellegzetes kijelentéseit, a semmiből felúszó mondatait, melyek mindegyre úgy hökkentenek meg a maguk váratlanságával, természetességével, komolysággal vegyes viccességével, hogy nagy hirtelenjében nem is tudom, csodálkozzam-e vagy nevessek-e egy jót rajta. És ölelném át, fejéhez hajtanám fejemet, puszit adnék neki, ahogy szoktam mintegy elismerőleg, mindenekelőtt elemi szeretettel, amit iránta mindig is érzek. Ő megy, a világ marad, írom ezt akkor, amikor még itt van. S hogy itt van, megyek hozzá és megölelem. Az öt percből kifutja.