Anikó rántott sertésbordája

Nem tudtam pontosan, hogy mit is eszem. Abban biztos voltam, hogy valamilyen hús, hiszen a húsos ételeket tartalmazó menükre általában mindig befizetek. Hát ez is hús. Mégpedig rántott. Annak is a friss, ropogós, gyöngéd, omlós, fehér fajtájából. És vékony, a papírnál ugyan jóval vastagabb, éppen annyira, hogy amikor egy jóízűt harap belé az ember, akkor a megsült panírkeretek között konkrétan érezhető a hús mennyisége, milyensége. Milyen volt szőkesége..., jelen esetben a hófehérsége nekem csirkére utalt. Rántott csirkemellnek ettem végig a főételt, ami annak is köszönhető volt, hogy nem néztem meg előtte, mit eszünk. Vagy az előtte elfogyasztott fokhagymakrémleves reszelt sajttal a maga egyediségében, finomságában vette el és tette messzire az eszemet. Így aztán nincs mit csodálkozni, hogy Anikó kitűnő rántott sertésbordája nálam ezen a héten valamikor rántott csirkemellként vonult be Anikó konyhatörténelmébe. Ahogy végig gondolom, mindegy is, egyre megy, legyen akár sertés, legyen akár csirke, Anikó a rántott szeletet éppen úgy csinálja, ahogyan Annele nagymamám készítette körülbelül annak idején, azután anyám sütötte, amilyent Monoron ettem gyerekkoromban az Idus néninél, és amilyennek nekem csak nagyon ritkán sikerül, pedig mennyi, de mennyi követendő példa áll előttem, mint egyáltalán nem utolsó sorban Anikó rántott sertés szelete vagy csirkemelle. De tényleg, nem mindegy? Mindegyik szuper.