Vácott Kingivel

Vácra kimenni nem kell semmi apropó. Ha mégis kellene egyetlen okot találnom, akkor azt mondanám, hogy azért megyek ki Vácra, hogy találkozzam Kingivel és ez még magyarázatra sem szorul. Találkozzunk a Főtéren a jurta sátor előtt, ajánlom neki, ott, ahol finom a zsíros kenyér, kísérőnek meg a forralt bor. Persze beülünk egy zsíros kenyérre hagymával, piros paprikával és természetesen a forralt borra. A sátor belsejében középen kályha fűtésre, körbe fapadok, asztal helyett elszórtan farönkök.

Forralt bort persze csak én ittam. Kinginek ún. bababor jutott, amit 100%-os szőlőléből készítenek, felmelegítenek, szénsavval dúsítanak, így hozva létre az alkoholmentes forralt bor érzetét. Kingi minden fajta irigység nélkül nézte végig, amint lassan eltűntetek először két deci vörös borból készített forralt bort, majd rárendelek próbaként ugyanennyit fehér borból. Nem véletlenül lett a végére virágos jókedvem, az ajtóból beszűrődő hűvöset sem éreztem már egy szál pulóverben. Mondtam is Kinginek, múlt évben kihagytuk a jurtát. Te hagytad ki, vágja rá rögtön, de ha neked jobban tetszik a többesszám első személy, akkor mond úgy, de tavaly Karácsonykor én bizony forralt borozgattam a Jurtában, te meg sehol nem voltál, pedig Karácsony előtt illik iderándulni, akkor sokan vannak és hangulatosabb is.

Nem kellett engem erre sosem rábeszélni, hiszen Kingit magában foglalva, Vác az egyik legkedvesebb városom. Hogy ez Kinginek köszönhető-e vagy sem, legyen az én titkom meg egy távolba vesző valamikori nagyon jól működő, emlékezetes munkahelyé.
Vácra érdemes kirándulni, kiugrani az év bármelyik szakában, és ott tölteni pár órácskát. Nincsen messze a fővárostól, fél óra, úgy negyven perc az út a kettesen. Vác minden évszakban gyönyörű. A Duna-partja a váci korzóval, a szemközti part látványa magával ragadó.

Kis, girbegurba utcácskák, barokkos két szintes, különféle ízléses színekbe öltözött házak jellemzik Vác belvárosát gazdagon és mindenfelé. Ezt nem zavarják meg a kopár fák látványa, inkább kiemelik a város szépségét, amely a Vácz remetéről kapta a nevét, akinek szobra az egyik hangulatos park dísze és a Remete étterem is nevében rá emlékezve nyújtózkodik egy, a korzóval párhuzamos utcácskából indulva egészen le a Duna-partig.

Mostani kiruccanásunk alkalmából nyílt lehetőségünk a Székesegyházba nem is bejutni, csupán bekukkantani. Egy rács akadályozott meg a fizikai tovább jutásban, de nem jelenthetett gátat a szemeinknek a gyönyörködésben. Kék, égszínkék, kék és szürke meg fehér. Ezek a színek domináltak a belsejében valami olyan színi összhangban, hogy azt szavakkal képtelenség megfelelően visszaadni. Vasárnap 8, 10, 12 és 18 órakor a misére érdemes ide visszatérni, amikor lopva beléphet, besétálhat a turista, a pillanatnyi vándor, hogy közelebbről is szemügyre vehesse a külső után a Székesegyház ízléses, színvilágában fantasztikus belsejét is.
Ha Vácott járok soha nem tudnám, lehetetlen is volna, a Főterét, a Március 15. teret kihagyni. A belváros utcái, a komptól az út, a Duna korzóról elágazó erecskék mind-mind a hosszan elnyújtott háromszög alakú Főtérre vezetnek. Gyönyörű tér körbe-körbe színes kétszintes, barokk házakkal. Egyikük-másikuk már bizony felújításra szorul, amit csak akkor vesz észre a céltudatosan e helyre érkezett turista és a véletlenül idetévedt vendég egyaránt, amikor közelebbről szemügyre veszi, mi az összképben és kellő távolságból nem látható.

Vác jó célpont annak, akinek van egy Kingije, de annak is, akinek nincs. A város már önmagáért is megérdemli az odafigyelést és a szeretetet, kedvességével, barátságosságával, egyedülálló hangulatával, szépségével hálálja meg.