Tegnap a német film cselekménye vidéken játszódott. Volt szép táj, széles határral, zöld, buja mezővel, gazdagon megszórva tehénnyájjal. Hatvankilenc tehén egy gazdaságban, kimondani is sok, hát még végig gyönyörködni bennük, különbözőségükben, szépségükben, ahogy szinte állandóan legelték lehajtott fejükkel a dús füvet, vagy kérődztek, de akkor is emésztettek, csak kicsit megkésve. Ha meg éppen nem legeltek, akkor fejték őket a finom, habzó tejükért. Aláfestésnek gitárzene szólt, előtérben az erőteljes gitárral, mellette mintegy háttérként a nagy zenekar.
Erről a gitáros zenéről a zöld határral jutott eszembe Arno Schmidt, a németek egyik legjelentősebb írója, aki éppen ma száz éve született és ha nem halt volna meg sajnos igen korán hatvanöt évesen, és ha nagyon szerencsés lett volna egészségileg, akkor éppen ma lenne százéves.
Nem semmi egy kor egy olyan nagy író esetében, mint ő, akiről nem sokat tudok és amit tudok, azt is talán öt perce, na jó, nem, tíz. A zöld mezőről jutott eszembe Arno Schmidt, meg az erdőről, hatalmas kertről és egy faházról, ahova az író Arno és felesége Alice Schmidt kivonult a világból. Mert annak lehet nevezni, hogy elköltöztek a messzi északra.
Egy kis települést, Bargfeldet Celle mellett nézték ki maguknak, ott is egy egyszerű kis faházat a legutolsó lakott utcától is tisztes távolságban. Ezt ez életet vágyhatta és szerethette Arno Schmidt, a határtalan messzeséget, a zöld hátán a zöldet, a csöndet, az olyan levegőt, amely erőteljes és amit már csak harapni lehet. Úgy harminc éven át élt ebben a közegben. Nagyokat sétált, fényképezett, alkotott, írt, hozta létre műveit, köztük is a legfőbbet a Zettel's Traum-ot (A cetli álma), amit a maga monumentalitásában, egyedülállóságában, furcsaságában, idegenségében, egyben kiválóságában a német Ulyssesnek tartanak. Saját háza kertjében lett eltemetve, békésen pihen szeretett tujái, örökzöldjei között egy egyszerű kő alatt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése