Sándor Erzsi - ötödször

Rövid időn belül harmadszor találkozom Sándor Erzsivel, azzal a Sándor Erzsivel, akit a blogban legelőször még hiányoltam, mert nem találtam, nem leltem fel írásait, cikkeit, jóízű kritikáit egy helyen, azzal a Sándor Erzsivel találkozom, aki könyve megjelenése óta folyamatos figyelemben részesül, az érdeklődés középpontjában van. Részemről is, bár ez korántsem nagy kunszt és újdonság, hiszen az én Sándor Erzsis kötődésem a "középkortól" datálódik, akkor nem kívánt nagyon megmutatkozni, élt, volt, van, lesz és kész.
Ma elmegyek a Katonába, hogy meghallgassam beszélgetésüket hármasban a Tomival és most Csáki Judit színikritikussal.
Kérdezhetném magamat, minek újra meg újra és újra? A válasz gyors és egyszerű, hiszen a költői kérdés tőszomszédságában hever. Talán mert Sándor Erzsivel való egyik találkozás sem ugyanaz és ugyanolyan annak ellenére, hogy a szereplők nem változnak benne, hallottam, láttam már őket kettőjüket együtt, a harmadik a mindig más.
Ma elviszem magammal egy barátnőmet, akit a "műsor" érdekel, és Tibort, akinek pedig jönnie kell, hogy fényképezzen, most ő fényképezzen, az ő szemén keresztül nézhessem majd vissza az estet és esetleg Sándor Erzsit velem is egy-két közös fényképen. Kell ez az ember lelkének.
Folytatom az este után...
Ezen az estén kiderült, ami már eddig is nyilvánvaló volt, hogy egy beharangozott interjúban nagyon nem mindegy ki is a kérdező. Olyasvalaki e, akinek szakmája a kérdésfeltevés, ezáltal az olyan kérdéseké, amelyek előkerülnek a mélyből, mert ténylegesen megválaszolásra várnak, vagy mert át lettek gondolva, át lettek a kérdezőn szűrve, szinte meglettek szülve és ebből kifolyólag a válasz rájuk nem egy egyszerű igen-nem, de nem is egy tőmondat. Az efféle kérdések néha meg is állíthatják a beszélgetés simán egyenletes ütemét azzal, hogy szabályos fejtörést okoznak megválaszolásukkal. Például vajon elvetette volna-e a rendellenességgel született gyerekét Sándor Erzsi, ha időben szerez értesülést a születési problémáról?

Vagy tűnik-e az anya-fiú szereposztás idővel és megy át baráti viszonyba, amiről anya és fia - humorral megspékelve - ellentételesen nyilatkozott. Akart-e terelgetni, a saját példájával, megoldásaival oktatni a könyvével Sándor Erzsi akár akaratlanul is? Amikor visszaolvassa a saját könyvet, merthogy néha azért biztosan bele-beleolvas, miket vesz benne észre? Csak a hibákat. A vagy-okat, a hogy-ok torlódását, amelyeket nem is érti, hogy a fő cenzor miért hagyta benne a könyvben. Biztos mert szerette volna érvényesülni hagyni Sándor Erzsi stílusát, oldja meg a fogas kérdést Csáki Judit, színikritikus, aki ezen az estén méltó társa, partnere volt Sándor Erzsinek - a mindennapi életben barátok is -, valamint Tominak a témák felvetésében, az érdeklődés folyamatos ébrentartásában, a humornak, a nevetésnek megfelelő szórásában, adagolásában. És az sem mindegy, hogy aki a könyvből élőben olvas fel, mestere-e az átéléssel való olvasásnak úgy, hogy közben ésszel-értelemmel tudja, érti, mit is olvas. Kiss Eszter nagyszerűen oldotta meg a feladatát és tette emlékezetessé az estét nemcsak magával ragadó szemezgetésével a könyvből, hanem személyes élményeinek megosztásával. Nekem a nézőnek, hallgatónak, érdeklődéssel figyelőnek mindössze egy tűnhetett fel, mégpedig hogy mennyire rövidre volt mérve vagy sikeredett ez az egy órát jócskán alulról súroló beszélgetés. Valahogy kevés volt, rövid volt. Éhes és szomjas maradtam szellemi értelemben, hallgattam volna még órákig legalább. De ez már nagyfokú önzőségnek tűnhet a részemről, amelyre egy normális válasz lehet: csitt!
Ja, és a Davies Korner, Tomi csapata egy tök jó zenekar, zenéjük kellemesen lágy, dallamos, instrumentális jó énekhangokkal, tartalmas szövegekkel. Na, ők is játszhattak volna még! Jól van, tudom, csitt!