Sándor Erzsi: Budoármém – Széljegyzetek Nyáry Krisztián meséihez

Nyáry Krisztiánnak több mint 3000 feliratkozója van, ami azt jelenti, hogy a költői budoár illatot fészbukszerte óhajtják magukba szívni a rajongók. A periodikusan jelentkező és egyből háromszáz megosztást magáénak tudható irodalmi arcképcsarnok darabjai csinos kis etűdök, amúgy ismert írók és költők bulvárban tartott magánéleti zanzái.  A megosztásokat követve látom, hogy szinte valamennyi újságíró kolléganőm, pedagógus és pszichológus barátnőm lelkes híve a kis dolgozatoknak. Imádják. Az irodalom szolgálatát, a népművelői attitűdöt, a nagy írók közelségét, az irodalmi pletykákat, a hálószobák kis történeteit. Holott csupa olyan dolgot olvashatnak ki a rövidre vágott történetekből, amit köznapi és közéleti rutinjukkal két ujjuk közé csippentve tartanának el messze maguktól.

Nyáry Krisztián irodalmi arcképcsarnokai ugyanis dugig vannak férfifölényű párkapcsolati sztereotípiákkal. Édes, kicsi, megváltó, dévaj, huncut, odaadó, önfeláldozó és nyomokban romlott nőkkel. Akik persze lehettek ilyenek, csakhogy azt soha nem a férfinak, hanem a kettejük kapcsolatának hisszük el, ha belelátunk. Nyáry Krisztián arcképcsarnokában olyannak látjuk a nőket, ahogyan az őket – átmenetileg, örökre, férjként, szeretőként vagy szerelmesként – birtokló férfiak láttatják. Mindezt egy olyan korszakban, mert a XX.század elejétől kapjuk most éppen az ismertetőket, amikor a nők mindent elkövettek, hogy saját jogukon, saját tehetségükhöz mérten, ha lehet, a saját vagyonukból érjenek el saját karriert. Erről alig esik szó.

Szó esik viszont Judik Etelről, aki Kosztolányit is idézve: rúzzsal és tükörrel a kezében halt meg.  Nem a spanyolnyátha ezer fokos lázában, szétfőve, megzakkanva. Hanem egy széttörhetetlen férfimítoszt követve, az elvárt képnek még halálában is megfelelve: rúzzsal és tükörrel.

Szó kerül Gozsdu Elekről is, aki filigrán szerelmes levelébe azt írta az ő titkos Annájának: Szeretlek, és ha megvernélek, csak virággal vernélek meg, te édes. Lássuk csak meg ebben a líraian szép mondatban azt, hogy az Adyért rajongó, a finom irodalmi stílt fennen hirdető és azt ápoló temesvári főügyész, milyen természetes, könnyed és magától éretetődő párkapcsolati gesztusnak tartja az asszonyverést. Te édes!

Mégis, amikor már Gozsdu Elek nem élt, Anna, aki mellesleg már életében elhagyta őt és máshoz ment feleségül, a nemzeti özvegyképnek megfelelően, a XX. századi női önfelszabadító harc jellegzetes rekvizitjével „minden reggel szépen kifestette magát, és cigarettázva egykori kedvese régi leveleit olvasta”. Nyilván azt is amelyikben veréssel fenyegették meg.

Szót ejthetnénk Szentkuthy Miklós nőkkel való kapcsolatáról, amely kisfiús komplexusokkal indult, ám Dolly úgy „felszabadította”, hogy egy nárcisztikus, kisebbrendűséggel terhelt, hódításaival már-már betegesen önigazoló hímtípust sikerült kitermelnie. Dolly „tudott ezekről a kapcsolatokról, sőt, nem egyszer cinkosa is volt férjének a gáláns kalandokban”. Képzelem. Az ilyen sokpáros kapcsolatok mindig mindazokról is szólnak, akik részt vesznek benne. Lehetnek önigazolások és részigazságok, de kétlem, hogy ez két-három-sőt több ember azonos feltételek között felállított szövetsége lenne. Legfeljebb el akarják hitetetni, de azért irodalomtörténész az ember, ha az, hogy ne dőljön be hangzatos című férfinovelláknak.

Így is lehetne nézni (Picasso: Manet ‘Olympia’ c. képének paródiája, 1901-03, forrás: flickr.com)

Egy minapi budoár-adag Fejtő Ferencről szólt. Nyáry Krisztián elismerően írt arról, hogy a 90 éves író milyen ellenállhatatlan volt a társaságban, amikor fiatal, csinos lányoknak udvarolt, dicsérte szépségüket, csinosságukat. Nyáry nyilván soha nem volt fiatal lány, ezért nem tudja milyen az, amikor az önmagára sármosan emlékező, alfahím-tudatban szenvedő nagyember maximális társasági rokonszenvtől övezve, cuppogva és tapenolva közelít a fiatal nők felé, miközben meg se fordul a fejében, hogy a kiszemelt fiatal lány legszívesebben lehányná. A közvélekedés szerint ő gáláns és nem undorító. Mindezt különössé teszi az a női tudás, hogy ha öregen nyúlkál, nyúlkált fiatalként is, mindenért, amit gyermeki öntudatával a magáénak szeretett volna. Nyáry nem érti  a nők kiszolgáltatottságát a magukat erős hímmé felnövesztett hanyatló férfiaknak. Kedvesen jegyzi meg Fejtőről: mondják, éppen egy szép vietnami orvostanhallgatónak udvarolt, amikor megállt a szíve. Mért, ha tejér megy a közértbe, akkor nem?

Mindezek a sokszázas megosztásokat nem befolyásolják, az irodalmi budoár-hímharsona zavartalanul árad tova.

Forrás: CoMMMunity.eu, 2012. április 13. péntek, Nyári Krisztián fényképeit és könyvének borítóját a cikk nem tartalmazta.