„Azon a halfőzőn sajnos úgy berúgtam, hogy reggelre éktelen seb tátongott a térdemen. Iván azt mondta a kis kerti széken ülve a lugasban, hogy igyak rá egy fröccsöt."
Sok nagyszerű barátja írt megható sorokat Ivánról halála óta. Eddig úgy éreztem, kezdő firkászként nincs jogom szólni róla. Valami mégis arra sarkalt, hogy írjak, talán, az, hogy azt hiszem, magam is a barátja lehettem és egyre több minden jut eszembe róla, pedig összesen talán tízszer találkoztunk.
Először akkor, amikor apám lehívta Bajára a halfőzőre 12 éve, én 16 éves voltam. A családom klasszikus Hétvége olvasó: mindig Bächer Iván írásával kezdtük szombatonként. Imádtuk az ételekről, evésről szóló cikkeit, ezért hívta el apám halászlevet meg saját vörösbort kóstolni a családi házunkba. Iván akkor annyit írt vissza: jövök. Jött is. Egyedül, hajóval meg vonattal.
Azon a halfőzőn sajnos úgy berúgtam, hogy reggelre éktelen seb tátongott a térdemen. Iván azt mondta a kis kerti széken ülve a lugasban, hogy igyak rá egy fröccsöt. Ezután salátát készített. Azt a kiskést választotta hozzá, amivel én is a legszívesebben dolgoztam mindig. Elolvasott egy Bajáról szóló könyvet a teraszon, aztán elsétált a közeli zsiliphez. Szép novellát írt a családunkról meg a városról. Nem jött évekig, majd jött egyedül, jött barátnővel, de jött igazi jóbaráttal is.
Csendesen szemlélte a nagy felhajtást, ami a házunkban zajlik ilyenkor. Ivánnak tetszett a nyüzsgés, ízlett neki a halászlé, a finom sültek meg apám bora. Mindig hozott dedikált könyvet, olyat, ami épp megjelent. Azt mondta szeret nálunk, mert itt sok barátot lát együtt.
Beszéltünk az írásról sokat, biztatott, azt mondta, újságíró leszek. Évekkel később segíteni is próbált állást meg lapot találni Pesten. Nem tudott, akkor épp egyik sem volt neki sem. Elvitt a Firkászba enni egy nagyot, elkísértem melltartót javíttatni is a Pozsonyi út közelébe. Aztán szerinte én segítettem neki, újabb novellájának voltam ihletője. Arról írt, hogy nem tudott segíteni. Rosszul gondolta, neki elhittem, hogy tudok írni. Később Szegeden találkoztunk, ott már volt állásom meg lapom is. Ő megnyitott egy galériát, én interjúztam vele. Megint segített, ritka jó alany volt. Bicskája, amit nálunk felejtett az első vendégsége alkalmával, azóta is engem szolgál. Vissza akartam adni neki, de azt mondta, kap majd helyette másikat Erdélyből.
Pár éve már nem jött Bajára. Idén, miután nagyon beteg lett, azt írta apámnak: „fél ember vagyok, Baja egy egészet kíván, Ferikém, most nem megyek."
Jövőre talán jön megint, a kisszékről figyeli majd, hogy még mindig megvan a heg térdemen.
Forrás: Horváth Attila, Delmagyar.hu, 2013.12.12.
Először akkor, amikor apám lehívta Bajára a halfőzőre 12 éve, én 16 éves voltam. A családom klasszikus Hétvége olvasó: mindig Bächer Iván írásával kezdtük szombatonként. Imádtuk az ételekről, evésről szóló cikkeit, ezért hívta el apám halászlevet meg saját vörösbort kóstolni a családi házunkba. Iván akkor annyit írt vissza: jövök. Jött is. Egyedül, hajóval meg vonattal.
Azon a halfőzőn sajnos úgy berúgtam, hogy reggelre éktelen seb tátongott a térdemen. Iván azt mondta a kis kerti széken ülve a lugasban, hogy igyak rá egy fröccsöt. Ezután salátát készített. Azt a kiskést választotta hozzá, amivel én is a legszívesebben dolgoztam mindig. Elolvasott egy Bajáról szóló könyvet a teraszon, aztán elsétált a közeli zsiliphez. Szép novellát írt a családunkról meg a városról. Nem jött évekig, majd jött egyedül, jött barátnővel, de jött igazi jóbaráttal is.
Csendesen szemlélte a nagy felhajtást, ami a házunkban zajlik ilyenkor. Ivánnak tetszett a nyüzsgés, ízlett neki a halászlé, a finom sültek meg apám bora. Mindig hozott dedikált könyvet, olyat, ami épp megjelent. Azt mondta szeret nálunk, mert itt sok barátot lát együtt.
Beszéltünk az írásról sokat, biztatott, azt mondta, újságíró leszek. Évekkel később segíteni is próbált állást meg lapot találni Pesten. Nem tudott, akkor épp egyik sem volt neki sem. Elvitt a Firkászba enni egy nagyot, elkísértem melltartót javíttatni is a Pozsonyi út közelébe. Aztán szerinte én segítettem neki, újabb novellájának voltam ihletője. Arról írt, hogy nem tudott segíteni. Rosszul gondolta, neki elhittem, hogy tudok írni. Később Szegeden találkoztunk, ott már volt állásom meg lapom is. Ő megnyitott egy galériát, én interjúztam vele. Megint segített, ritka jó alany volt. Bicskája, amit nálunk felejtett az első vendégsége alkalmával, azóta is engem szolgál. Vissza akartam adni neki, de azt mondta, kap majd helyette másikat Erdélyből.
Pár éve már nem jött Bajára. Idén, miután nagyon beteg lett, azt írta apámnak: „fél ember vagyok, Baja egy egészet kíván, Ferikém, most nem megyek."
Jövőre talán jön megint, a kisszékről figyeli majd, hogy még mindig megvan a heg térdemen.
Forrás: Horváth Attila, Delmagyar.hu, 2013.12.12.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése