Csöppnyi boldogság

A nagyra hiába várok, a csöppnyi viszont itt dörömbölt ma a telefonomon. A fülemen ültem, meg hazafelé vezettem, amikor Eszter hívott kétszer is telefonon. Csak otthon vettem észre. Nemrég beszéltünk skype-on, ugyan mi történhetett vele, hogy ennyire akar velem beszélni. Skype-on hívtam vissza. Egy nevető, vidám, bolondos Esztert láttam magam előtt. Képzeld, felvettek a moziba, most hívott a HR-es pasi, hogy mehetek keddtől dolgozni. Istenem, arany virágszálam, annyira vágytál és már milyen régóta erre, ill. egy ilyen állásra. Egy moziba, a filmek, a filmvilág közelébe. London központjában egy mozi, ahol premiereket, ünnepi fogadásokat, vacsorákat tartanak, ahol minden a filmek, színészek, rendezők, forgatókönyvírók körül forog. Eszter, mint jegyszedő, pénztáros, teremfelügyelő, takarító, plakátragasztó, bármelyik és kevert felállásban. Egy moziban, amely sem nem szendvicsgyár, sem nem illusztris étterem, sem nem arabok által tulajdonolt élelmiszerbolt, mely helyeken Eszter eddig próbálgatta magát, hanem egy mozi a nagyon is belvárosban. Úgy örülök neked, nevetem vissza, hiszen mióta kimentél, erre vágytál. Csak tetsszen neked, érezd jól magad benne. Teli szájjal nevet, önfeledten mókázik, boldogan integet, akár egy szabadjára engedett nagy gyerek. Örömében vele futok.