Amikor úgy hívnak egy Borházat Panzióval, hogy Sós és Mezőzomboron, Mádtól kőhajításnyira található, akkor annak bora édes, szárazon is édesbe hajló, a szobái funkcionálisan egyszerűek, szállásnak kényelmesek, vacsorái (reggelijei) finomak, mert a tulajdonos, egyben szakács, Novák István, valamint távollétében, Éva szakácsnő kitűnően főz, és annyit adnak, hogy egy átkirándult nap után sem birkózunk meg vele.
Amikor a Borház Sós a Panziójával egyetemben, akkor kívül van minden lakott területen. Előlről az út, másfelől szőlőligetek határolják. Szőlőültetvények érnek egymásba körülötte a dombon fölfelé, meg jobbra és balra. Szőlő mindenütt, meg a szőlőtőkékig érő ég. Tiszta időben jobbra ellátni a következő dombon a Terézia kápolnáig, ill. a távolabbi magasabb dombig Tarcalon a tévé toronnyal.
Sós dülőnek hívták ezt a részt valamikor, ahol a nevet megtartva a Sós Borház és Panzió áll. A 37-es bekötőútról a körforgalomnál Mád felé kell venni az irányt, rögtön jobbra nagy tábla hirdeti. Messziről látszik sárga falával piros tetejével, a domb aljában eltéveszteni sem lehet.
Az út előtte Mádnak tart és tovább, de főleg Mádnak, rajta lehet eljutni a híres-neves Zsinagógához, tudjuk már jól, a Barna bácsiéhoz.
Mikor megébred az ember érdemes lesétálni az útig, elnézni a távolba, az út túloldalán a sík vidéken, a látóhatár szélén megpillantani az amott elnyúló dombságot. Kora reggel az úton jobb és balfelé alig forgalom. Este vacsora után sem árt pár lépést tenni az útig lefele. Biztonságosan megáll az ember a kapu és az útpadka között. Nem kíváncsian, hanem csak úgy szemléli az egyik, s másik irányba elsuhanó autókat. Ezen bokros teendők között vet kitartó pillantást a felhők rajzolatára, színezetére, ellenőrzi a napnyugta pillanatnyi állapotát.
Reggeli előtt, vacsora után egyaránt ajánlott felmászni a dombon kicsit fölfelé, a Borház, melyet Sósnak hívnak és Panzió mögé. Ilyenkor a háta mögött tudja az ember a sárga falakat, lábaival egyszintben a piros tetőt. Bármerre nézzen, balra, előre és jobbra előtte a szőlők szépen megmunkált sorai. Van, aki minden tő közt felássa a sort, van, aki minden másodikat füvesen hagyja. A dombnak már ezen a fél közepén szabadságot érez az ember és jó levegőt, tágasságot és tisztaságot, Földdel és Éggel közelséget, valami olyasmit érez, amit jószerivel nem is tud rendesen megfogalmazni, csak érzi és kész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése