Anyám napján

Biztos sok ennél jobb, emlékezetesebb érzés van a világon. Anyám kapott egy gyönyörű csokrot anyák napjára a Sós Borház és Panzió tulajdonosától még reggeli előtt. Nem semmi figyelmesség. Közösen megreggeliztünk. Fájós lábával elaraszoltunk az autóig. Tarcalban megálltunk a Degenfeld Kastély parkjában úgy, hogy anyám rálátott a kastélyra, meg a park egy részére. Azután elmentünk Tokajba. Tokajban sok van mi szép lehet, de nekem önző módon a Torkolat Panzióból a Főtérre vezető út a végén a Főtérrel érdekes. Gyalogosan öt perc, autóval kettőt pislogtunk és ott voltunk. Anyámat a kocsival egyetemben leállítottam úgy, hogy látta a Főtér feléje eső csücskét a tér fölé magasodó templommal. Tiszalöki Vízierőműhöz meg sem próbáltam rábeszélni, hogy azt a kétszáz métert megtegye, különben sem érdekli, közölte. Annál inkább hajlandó volt kiülni velünk a Zsuzsával Tarcalban a főút melletti cukrászda egyik kinti asztala mellé. Zajos is, forgalmas is, mindig történik valami. A vendégek cserélődnek az asztaloknál mellettünk. A fagyi viszont kitűnő. Anyám, annyi Toffeefe gombócot ehetsz, amennyit csak akarsz, mondom neki, ez a te napod, meg különben is. Boldogan kanalazott el kettőt, a harmadikat már tölcsérben kapta. Messze volt tőlünk akkor a halál, meg az ő gondolata felőle. A társaság számított meg a hely, a zaj, a beszélgetés és a fagyi. A halál előtti öt perc most elpercelődött, elórálódott másnapra. Anyámmal, egy külsőleg rozoga, a betegség által meggyötőrt, nekem örökifjú, agyilag tiszta és világos, jókedvű anyámmal töltöttem az anyám napját egy nevesincs cukrászdában Tokaj-Hegyalján. Emberek, ez a program jöhet nekem bármikor.