és ő már lassan halad. Egyre lassúbb járásra foghatóak lábai. Ezen kissé nagyon megdőlt felső törzse sem sokat segít. Anyám, ha megy, akkor halad, szemmel láthatóan és észrevehetően, csak araszolva, kis túlzással. Agya, szelleme ezen közben szárnyal, vetekszik a világ suhanásával, amely egy csomó dologban olyannyira felgyorsult, előre haladott, hogy győzze csak az ember kapkodni a fejét. Anyám érteni véli ezt a sok kütyüt meg ketyerét, amelyek elfoglalják kezünket, szemünket, agyunkat. Nem használ például okos telefont, de kábé közeli elképzelése van arról, mire is való. Látja a kezemben PadI-t, amely amúgy IPad elnevezésre hallgat, és képes megsaccolni, mire használom. De a kütyük, technikai nagyságok csöppségekbe szorulva a legkevésbé érintik meg anyám szívét, turbózzák fel fantáziáját.
Ehelyett tudja, bár a világ suhan, úgy röpül tova, hogy magunk csóvájának legvégét láthatjuk, addig is, akkor is a legnagyobb érték számára a család. Az a család, benne a saját három gyerekével, amely egy pillanat alatt összejön, ha alkalom adódik és megszerveződik. A legfontosabb a család, a biztos kőszikla, amelyre mindenki a családból egyaránt támaszkodhat.
Anyám ezt nem is mondja ki, hanem olyan nyilvánvaló büszkeséggel legelteti a szemét az összesereglett nyájon, gyerekein, unokáin, hogy abban benne van minden: szeretet, elismerés, barátság, mély kötődés, tisztelet. Milyen intelligenciát sikerült létrehoznunk, ejti el nekem az étkezőben két csirkeszárny falat közben, s mondja ezt olyan mélyről jövő rácsodálkozással, mely csak a nagyon tiszta lelkű fiatalok sajátja, ezzel vegyes elismeréssel, pillanatok alatt körünkbe hozva apánkat, aki már régóta nincs velünk, s utalva a nappaliban zajló, idáig is elhallatszó beszélgetésekre, amely a család, a tudomány, a kultúra, a politika, a gazdaság területei körül csaponganak.
Kegyelmi állapot volt ez a mai intenzív és maratoni együttlétünk, amikor jelen volt az összes itthon tartózkodó családtag öcsémmel kiegészülve, s amikor az ebéd a vacsorával összeért.
A legfontosabb a család nem csak akkor, amikor anyám távozni készül belőle, hanem egyébként is minden máskor, de amikor anyám kifelé tekintget, amoda át a másik partra, akkor még hatványozottabban, neki és nekem, az Anyámról nem is beszélve.
Nagyon szép :-) El sem tudom képzelni milyen lehet egy ilyen nagy családban felnőni, élni. Mikor az ember sok másik emberre számíthat és rá is számítanak. Egyedül, tertvér nélkül felnőni örök hiányérzet, ami nem múlik az évek múlásával, csak hozzászokik az ember. Nézem sokszor lányaimat, akik úgy összetertoznak - még akkor is amikor épp dühösök egymásra- amiben sosem volt részem. Az unokák már hárman. Mindegyik egy-egy külön csoda nekem. Együtt és külön-külön is. A legjobb dolog az életben a feltétel nélküli odatartozás valakihez, A legnagyobb kincs. Nincs ami pótolni , vagy felülmúlni tudná.
VálaszTörlés