A Hankiss

Nekem A Hankiss sovány, szálkás, szálas, termetileg nem is tudom, mennyire nyurga, ráncoktól barázdált, kissé beesett arcú, szúrósan kíváncsian érdeklődő pillantású valaki a sötét keretes szemüvege mögött. Hadart vagy csak gyorsan beszélt vagy dadogott, e jelenség megszokásához egy percre sem volt szükségem, hogy azután már többé észre se vegyem.
A Hankisst nem volt mindig egyszerű megértenem, és ha fel is fogtam, akkor csupán kis késéssel. Általában magától értetődő dolgokat körített általa már jócskán meggondolt, megemésztett összefüggéssekkel, tudományossággal egyfelől, míg másrészt hót komplikált ügyeket, összefüggéseket, jelenségeket hozott a maga módján totális testközelembe. Nem győztem csodálkozni gondolkodásmódján, érvelésén, széles látókörűségén, amint egyik korból röpült a másikba, egyik szerzőtől vett éppen odavágó idézetet, hogy azután egy másiktól tegyen hozzá kiegészítést. Kerek volt nála minden, kerek. És eleje volt, meg közepe és csakis azért vége, mert addig tartott sajnos az interjú.

Nekem egy Hankiss-interjú, bárhol is hangzott el vagy közvetíttették, esemény volt, és mindannyiszor esemény, ahányszor csak megismételték. Sohasem éreztem azt, hogy ezt már tudom, vagy unalomig hallottam, vagy lejárt lemez volna, minden egyes szereplése valamilyen különös állapotát hozta létre lelkemnek, felfokozott figyelmemet, odafigyelését szellememnek.
Most, hogy fizikailag nincs, elment végleg, A Hankiss egy fájdalmas érzés a szívemnek és egy bizonyos fokú hiányérzete az emberiességnek, empátiának, amit ő képviselt, a biztonság tortájának egy olyan hatalmas, meghatározó szeletének a kiesése, amelyet pótolni lehetetlen, utána nőni, nyújtózkodni igyekezni persze lehet, megvalósulni azonban tudom, hogy képtelenség.

Nekem A Hankiss két-három éve még egy feladat volt. Amerikában élő Zsuzsa barátnőm vette a fejébe, hogy műveit tanulmányozva, azokon keresztül valamilyen tudományos munkát ír belőle. Feladatnak kaptam könyveinek minél teljesebb körű megszerzését. Egyik antikváriumból estem a másikba, egyre terebélyesedő listát vezettem a már megvett, Zsuzsának eljuttatott könyveiről. Jó játék volt és nyomozás. Még Hankiss mobilszámát is sikerült megszereznem egy lehetséges interjúhoz. Hankiss is tudott valahol a távolban Zsuzsáról, számon tartotta igyekezetét, megvalósítandó célját, amelyhez élőben adta volna egy interjú erejéig oda magát. A szándék élő volt, a megvalósítás jó úton haladt, a végkifejlet immáron örökre beteljesületlen marad.

"irodalomelemzőként kezdte a pályáját, majd átúszott a szociológia területére, onnan a politológiába keveredett bele, az elmúlt tizenöt évben azonban már igazán a filozófiai antropológia érdekelte, vagyis az a tudomány, amely olyan kérdésekre keres választ, hogy mi a helye az embernek a világmindenségben, hogyan küzdhet meg az idővel, az elmúlással, van-e, és ha van, mi az emberi élet célja, értelme."

"Ennyiszer foglalkozást váltani karrier szempontjából öngyilkosság. Mert újra és újra a semmiből kell kezdeni, és évek hosszú munkájával lehet csak eljutni egy bizonyos szintre. De megvan ennek a csapongásnak az öröme is, a felfedezés remek élménye. G.B. Shaw írja valahol: Vannak, akik ránéznek valamire, és azt kérdik: Miért? Én olyan dolgokról álmodom, amelyek sohasem léteztek, és azt kérdem: Miért nem?" " Forrás: HVG, 2015. január 10.