Ha csirkehús, akkor nem kétséges, ott a helyem Anikó éttermében. Nem eszem türelmetlenebbül a levest, hogy mielőbb eljussak Anikó csirkés főfogás attrakciójáig. Békésen kanalazom, forró, fújogatom, egyszer csak elfogy a folyékony nedű, és ott találom magam premier plánban szemben Anikó szezámmagos csirkemellével. Ez az egymásra találás mindössze néhány pillanatig tart, a pillanat töredékéig, míg felmérem a hús teljes mellszélességét, megcsodálom színét, számba veszem - persze még nem szó szerint - a szezámmagok számát, mely utóbbi foglalatosság hiábavaló próbálkozás, oly gazdagon borítják ezek a csöppnyi szemek Anikó csirkemellének aranybarna bundáját, hogy Mátyás király ezért a maga idejében egy egész szekérnyi aranyat adott volna neki, ha egy húsleves zsírkarikáiért már nem ajándékozott volna fizetség, jutalom gyanánt ugyanennyit egy mesebeli szegény asszonynak.
Ez a mai bunda nemcsak színével tűnt ki, hanem a csirkemell rajzolatának egész vonalán megtalálható utolsó falatok kánaánjával. Jól tudjuk, hogy a klasszikus utolsó falat nem más, mint jól átsült, nem megégett, mégis ropogós, a többinél valamennyivel ropogósabbra sikerült falat. Anikó minden kétségen felül tudja, hogy az ember utoljára hagyja a legfinomabbnak tartott utolsó falatot, és éppen ezért talán direkt, vagy született szakácsmester tehetségéből kifolyólag, az utolsó falatokat ma megtöbbszörözte, a csirkemellett körbe szegélyezte velük, utolsó, legesleg utolsó falatokkal Anikó szezámmagos rántott csirkemelléért lelkesedők, az utolsó falatok kedvelőinek nagy-nagy örömére.
Volt persze hozzá steak burgonya és savanyúságként csalamádé, mindkettő méltó szputnyika volt Anikó szezámmagos csirkemellének.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése