Anikó vadasa

Tulajdonképpen édes mindegy, hogy sertésből, marhából, csirke- vagy pulykahúsból készül a vadas, ha egyszer Anikó csinálja. Persze dehogy mindegy, amikor mondják, mutatják is, hogy az igazi vadas marhából úgy jó. Emez tegnap olyan marhásan nézett ki, pedig pulykából volt. Ezt onnan tudtam kihámozni, mert egyrészt gyanús volt, hogy nem marha, bármennyire is hajazzon rá színében, állagában, másrészt utólag megnéztem az Étlapon, mit is ír a hogyishívják az aznapi menüről. De mindegy is Anikónál, gyakorlatilag mindegy mi is a forrás, amelynek mindig jó a minősége, ő azután hozzáadja a saját értékét, tudását, know how-ját, hogy a konyhában is ilyen népszerűen tudományos kifejezéssel éljek.
Anikó vadasa az ő főzésének legvégén narancssárga vadas mártásban pompázott, amelyből gyaníthattam, hogy nem narancs, sem aranyló napraforgó, sem napporrá porladt napsugarak kölcsönözték a színét, hanem mondjuk, a sárgarépa, amely a színén felül a vadas ízéhez is javában hozzájárult. Jó lesz a szememnek, gondoltam, ha a sárgarépát minden kivitelben, vadasba bekúszott mártás formájában is fogyasztom.
Finom volt Anikó vadasa, mit ne mondjak, Isteni, pulykahússal, narancssárgás mártásával, minden egyes porcikájában, ízében, színében, illatában, társaival, a két zsemlegombóccal, ami – ha kérdezte volna Anikó tőlem: lehet több?, nincs kétség, kettőnél magasabb pozitív számmal válaszoltam volna olyan mosollyal, amely egykor, talán fénykoromban harminckét fogamban ragyogott, mára szerényre zsugorodott, mint szerényke, az egérke.
Egyébiránt igazán jó zsemlegombócot boldogult leánykoromban, örök potenciális vőlegénystátuszban maradt pasim, Mirjam gyönyörű és ritka nevű anyukája kivitelezésében ettem. Mirjam néni szerint, Pannikám, a zsemlegombóc nem tart semeddig, beleteszem ezt-azt, összegyúrom secc perc alatt, kifőzöm pikk-pakk, míg a vadas közben magában fortyog, persze nem dühében és idegességében, hanem mert kell, mert jól tudja, azokat a furcsán amorf formájú gömböcskéket, gombócokat veszi majd körül, hogy tocsogjanak benne, tunkolódhassanak, mi, halandók meg tátott, olykor csukott szájjal, erőteljesen mozgó állkapoccsal gyönyörűséggel, gyönyörűségünkben fogyaszthassuk.

Az eset kísértetiesen volt ugyanolyan Anikó vadasával és két, azaz kettő zsemlegombócával, mint valamikor Mirjam néniével, igaz, Mirjam néninél repetázni is lehetett.