A Szűcs Fogadója

Ha Szada, akkor A Szűcs Fogadója. Csak az, mert mást nagyon nem ismerünk Szadán. A településtábla emlékeztet a félsötétben, hogy jártunk itt már valamikor a múltban és milyen jó volt. Szinte abban a pillanatban húzunk el A Szűcs Fogadója mellett. Ott áll a maga mesebeli apró, kecses, vonzó formájában, egy-két autó előtte, ami - tekintettel az ünnepi időszaknak számító harmadikán - érthető. Majd visszafele betérünk, fogadjuk meg hangosan is egymásnak. Visszafelé keressük az utat az M3-asra, el is megyünk a koromsötétben a kijárat mellett. Ekkor ötlik eszünkbe A Szűcs Fogadója. Nem akarunk mi ott semmit sem, éhesek sem vagyunk, szomjasok sem, csak benézni egy kicsit, pillantást vetni a bentre, minden úgy van-e, ahogy az emlékezetünkben él és ahogy legutóbb magunk után hagytuk. Éppen olyan kellemes-e a berendezés, olyan csöndes, nyugodt-e a zsongás, mint annak idején volt? Sok-e ilyentájt a vendég? Finomakat esznek-e, mint mi is akkor?

A Szűcs Fogadója egy bő év távlatában is egy barátságos, bizsergető, szívet melengető érzés, amely már csupán a gondolatára, de a láttára minden bizonnyal felúszik az emberben, akár akarja, akár nem. Visszutunkban az autópályát kicsit túlhaladva találunk rá A Szűcs Fogadójára, melyre ebben az ébensötétben sem egyszerű ráakadni, hát még az amúgy is viszonylag idegen terepen. Éppen olyan a sötét benn, mint kint. Közel s távol semmi vendég. Autók sem parkolnak előtte. A Szűcs Fogadója január harmadikán zárva. Csalódás nem ér, hiszen a gazdag múltnak és az élénk képzeletnek köszönhetően bennem A Szűcs Fogadója nem lehet más, mint örökké nyitva.