Hajnalban, amikorra úgy éreztem magam, mint aki kialudta magát, mert hogy este kilenc előtt már elaludtam, betettem egy filmet a lejátszóba. Kati húgom mondta, hogy a Titkom virágát nem tudta rendesen lejátszani, mert többször is megakadt a legfontosabb jeleneteknél, félbeszakadtak fontos mondatok, csak nehézségek árán bírta végignézni. Pedig már az elején érezte, hogy a film nagyon értékes. Sohasem látott még Almodovart. Kérdeztem, az hogy lehet. Hallott róla, el is gondolta, hogy majd megnéz tőle ezt vagy azt, de nem számított rá, hogy éppen a Titkom virága lesz a legelső. Almodovart legelőször nézni is esemény.
Hajnalban betettem egy filmet a lejátszóba, a Titkom virágát, hogy ellenőrizzem a minőségét, nálam akadozik-e. Szerencsém volt, végig játszotta. Élvezetem teljes volt.
Tudom, a kutya sem hallgat rám, főleg azok nem, akiknek a film egyenlő akcióval, vérrel, csupa történéssel, az érdeklődés folyamatos ébrentartásával, izgalommal, borzongatással. Piedro Almodovar nem is lehet ilyenkor érdekes, egyszerűen szóba sem jöhet. Pedig ha kitartok azon állításom mellett, miszerint az élet a legnagyobb krimiíró, akkor Almodovar bőven megfelel ennek a kritériumnak. Életből vett történetei éppen olyan érdekesek, mint egy ízig-vérig krimié, egymásba érő párbeszédei ébren tartanak, a látszólag egymástól fûggetlenül futó szálak érnek valahol majd össze, nyújtanak végső magyarázatot.
Almodovar filmjei egytől egyig remekművek, a Titkom virága is ilyen.
Nem muszáj egy beteg ember szavára odafigyelni. Biztos, félrebeszél.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése