Nekem is kell egy rókatündér, aki megvéd. Ha szerelmes leszek, kicsit hagyja. Hagyja, hogy belepistuljam az illetőbe. Abba a valakibe, akiről amúgy is álmodozom. Hogy majd ő lesz a nagy Ő-m. Szeretem majd, és ő viszont szeret. Azért, aki vagyok. Meg amilyen vagyok. Önmagamért. Persze, ha az illető nem az igazi, akkor a rókatündér megvéd tőle. Kicsit eltávolítja tőlem. Azt csinálja vele, hogy ne zavarjon. Ne járjon a nyakamra. Egyáltalán ne. Ne is lássam, ő se. Ne is halljam, ő se. Ne is érezzük egymást. Úgy csinálja ez az érzékeny rókatündér, hogy eltűnjön az oda nem illő illető az életemből. Egyszer s mindenkorra. Jó is volna egy ilyen rókatündér, hogy kiszűrje az arra nem érdemes szerelmeket, barátokat. Hogy szabadabban, könnyedebb fejjel járjak-keljek ebben a rókatündér mentes világban.
Ha csak a címét hallom - Liza, a rókatündér -, hiába különleges a hangzása, nem nézem meg. Eljutottam oda, hogy nagyon indokolt esetben megyek moziba. Nem egy-két fillér, még akkor sem, ha születésnapomra Mackótól kapom ajándékba. Mehettünk volna amerikai-angol filmre, megnézhettünk volna egy kubai filmet, de nekem éppen erre a furcsa címűre lett érkezésem, mert jókat hallottam róla. Meg eszemet sem tudom, mikor láttam utoljára jó magyar filmet a mozikban. De tényleg, igazán jót.
Olyan Amelie-s volt - Amelie csodálatos élete, francia film a nem is olyan régi közelmúltból. Hangulatilag, zeneileg, narrációjában, a főszereplő, Balsai Móni alakjában, igen, amolyan Amelie-s. Akkor ez bizony baromi nagy dicséret. És mindenkinek melegen ajánlom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése