Nem tehetek róla, de nekem tetszenek a Sándornak ezek az írásai, az írásai általában, az odavetett megjegyzései, a sebtében leírt gondolatai. Olyan földközeliek, meg testközeliek is, valamiért rögtön megpendíti bennem a húrt, az érzést: így kellene, ezt kellene, odafigyelni emberekre, állatokra, ügyekre tegnap, a Föld napján is. Egy galambbal. Jobban nem is lehetne.
"A galamb a kapunk melletti bokrosban vergődött és tudtam, hogy hajnalra megjönnek a varjak, ha addig még hagynak belőle bármit is a macskák és egyéb ferencvárosi ragadozók. Mivel a gyerekszobánk üres, a benne álló íróasztal alja berendezhető volt galambmenedéknek, fölhoztam a szerencsétlent és kizsilipeltem a Smici és a macskák elől. Volt már így. A galamb sorsa valamerre eldőlt. Egy-két hét alatt vagy eltakarítottam, vagy elrepült. Ez most itt megátalkodott. Evett, ivott, ka...kált persze, de nem repült, és nagyjából 3 hét alatt körvonalazódott, hogy egy súlyosan fogyatékos galambot sikerül életben tartanom. Mivel a fejszével való eutanázia nem a műfajom a baráti állatorvosok dr Berta Krisztiánt ajánlották, akit fölhívtam. Nem nézett hülyének, nem próbált elhajtani, a ma délelőttöt beszéltük meg. A galamb egyébként nagyjából megszokott engem, meg az állapotokat is az íróasztal alatt, megadóan tűrte a macskaszállító kosarat is. A doktor átvette a galambot, mondta, hogy megröntgenezi, nem fogadott el egy fillért sem. Tudtuk egymásról, hogy két futóbolond vagyunk, de ez elég ok volt a bizalomra. Most fölhívott. A röntgen szerint a galamb gerincsérült, és elaltatja, de megköszönte, hogy vigyáztam rá eddig, mert legalább kiheverte a pánikot és biztonságban érezte magát. Köszönöm dr Berta Krisztiánnak, és bocs Galamb, ennyire telt."
Forrás: Facebook
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése