Vége a Húsvétnak, igaz, személy szerint nekem nem is volt olyan húsvéti hangulatom. Hiányzott az unoka, ki még meg sem született. Hiányzottak az olyan korú gyerekek, akiknél még számíthatott a tojásfestés, locsolás, esemény számba mehetett a rokonság, ismerősök felkeresése. A verőfényes nap emlékeztetett egyedül a Húsvétra. Meg a kecskék az Állatfarmon az Északi-összekötő-vasúti híd pesti lábánál. A város majdnem szívében egy tanya, kecskelábaktól agyon járkált, tapicskált sártengerben, kis tóval a mélyedésben. Kecskék mindenféle színben, fajtában, szarvval és anélkül, tőggyel és anélkül, kerítésen kívülről jövő kajákra ácsingózva, a bent elszórt ennivalókat sebes nyelvjárással csipegetve, egymás mellett békében járkálva, egymást - ha kell - odébb utasítgatva, térdre ereszkedve, úgy lehasalva, hátat fordítva a nagyérdeműnek, elmerülve távolban, ki-ki saját magában. Nyuszi sehol. Tojás sehol. A kecskéket szemlélve kúszott belém észrevétlenül a Húsvét különleges hangulata. Amolyan mosolygós.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése