Normál esetben egy csak káposztából készült salátára kár is az időt, energiát vesztegetni, szóra sem érdemes, annyira mellékes szereplője egy menünek. Anikó káposztasalátája viszont annyira finom, a fehérségében - finomságához képest csöppnyi mennyiségében - valami olyat tud, hogy nem lehet csak úgy elmenni mellette. Más is tud káposztát vágni, keskeny szeletekre gyalulni, tudja, hogy mennyire fontos a káposzta minősége. Anikó titka akkor talán a lé összeállításában, ízesítésében rejlik. Az arányokban, az összetevőkben, amelyeket bármennyiszer is keverjen össze, s azzal öntse le az összeaprított káposztát, ugyanazt a már jól ismert, újra meg újra keresett, megszeretett ízt alkotja meg.
Így történhetett, hogy Anikó káposztasalátája a főétel emésztését megkönnyebbítő, enyhítő mellékszereplőjéből észrevétlenül vált kiemelkedő, mindent és mindenkit elsöprő összetevőjévé. Olyan valakivé, akit már önnönmaga személyében várnak, s mert megszerették, megjegyezték, keresik, kérik, belőle bizony a repetát is.
Így aztán nem csoda, hogy pénteken a ropogós bundájú csirkemell vitte nálam a prímet a csontleves előtt. Ja, és Anikó káposztasalátája. Nem ja és nem mellékesen, hanem az Anikó káposztasalátája.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése