Talán egy vagy két éve ilyenkor a Dunaparton sétáltamban egy barátnőm férjére gondoltam, hogyan is ünnepelhetik családjukban a születésnapját. Ahogy mondom, egy vagy napra pontosan két év múlt el azóta és sok van, mi megváltozott. Az olyan alapvető érzések, mint szeretet, hűség megmaradnak, a törődés, távolról bennem az odafigyelés megvan, halálomkor velem együtt tűnnek el.
A Graphisoft Parkban andalogtam ma az esőben, mert igenis az csurgott volna a nyakamba, ha előre látóan nem húztam volna sapkát ezen a hűvös, borongós március tizennegyedikén. Andalogtam, botorkáltam, tócsákat kerülgettem az esőben, egyik kezemmel egy könyvet védtem, amit olvasni szándékoztam egy buszmegálló védelmében, a másikkal Tibromba kapaszkodtam. A tó körüli téren pillantásommal egyszerre fogtam be balra a Sakkozók, jobbra a távolban Steve Jobs szobrát, két hatalmas kedvencemet. Tizennegyedike van, mondtam magamban, és a Facebook-on botlok bele Laci születésnapjába. Már ez is valami. Rendes fiú, kellemes emlékek fűznek hozzá, a Sakkozókhoz, Steve Jobshoz pedig itt a Graphisoft Parkban, akiket nem mulasztok el felkeresni, amikor errefelé járok. Nem tudom megmagyarázni, de nagyon jó érzés a közelükben lenni, rájuk nézni, elmélázni arckifejezésükön, melyik lesz a következő lépés, mi lesz a következő mondat és rá a reakció. És ez az érzés olyasféle, mint amilyennel Lacira gondolok. Általában. Megfelelő ajándék lehet ez valakinek? Születésnapjára? Lacinak? Ki tudja?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése