Mondták valakik, hivatalos személyek a kerületből, hogy majd lesz itt a parkunkban egy kerítés. Mert szóvá tették némely lakók a parkot körülvevő házakban, így a miénkben is, hogy a park egyes padjait hontalanok lakják. Zavarják a kilátást. Koszosak és büdösek. Szerteszét hagyják a cumóikat. Rendetlenek. Kis sátorféleséget eszkábálnak össze nejlonból, dzsekikből az eső ellen. Szakadt bekecsekkel ágyaznak maguk alá a padon, ronda kabátokkal, foltos takarókkal takaróznak, a védekezés látszata a hideg ellen. Dolgukat a környező bokrokban végzik. A kerítés majd jól kinn tartja, aki kintre való és beengedi, akinek szabad.
Először voltak a tátongó lyukak a földben. Azután megjelentek a szürke, ezüstös oszlopok függőleges-vízszintes hálóval. Majd felálltak a kapuk a parkba vezető utakon. Most még nyitottak világra, emberre, a szarka meg nem törődik semmivel, bár már ő is rájöhetett, szabadsága korlátozva, a füvön ugrálva a réseken nem fér át.
Ezüstös, szürke a kerítés, nem csillog-villog, mintha csak bele akarna veszni a tájba, ne legyen feltűnő, ne akadályozza kilátását lakóknak, errefelé járóknak. Az ütközzön bele, aki nem odavaló. Amoda belülre. A zöld nagy részébe. Fák árnyékába, hűsébe, bokrok szomszédságába. És főleg ne éljen a padon életvitelszerűen életet.
Emlékszem még, egyszer elbeszélgettem itt a parkban egy padon lakó utcán tengődővel, amikor még szabad volt a ki-bejárás boldog-boldogtalannak, lakónak, hontalannak, helyinek, idegennek, kutyának, macskának, gazdáiknak. Volt neki egy élete, amit a munkanélküliség, majd a fokozatos lejtmenet követett, míg végül az utcán találta magát. Magyarul beszélt, mondatokká formálta a szavakat, érthetően, értelmesen fejezte ki érzéseit, gondolatait. Egészen normális embernek tűnt. Magamban gondoltam, hogy mennyi hozzá hasonló élhet utcákon, tereken, parkokban, padokon. Bárkivel előfordulhat, bárki erre a sorsra juthat. A sors, az élet csap le ránk, mar belénk vagy a magunk ügyetlensége, butasága, hülyeségei, szenvedélyei révén jutunk ide? Vagy éppenséggel tehetségeink, öröklött jó génjeink, ügyességeink, eszünk, kapcsolataink, kitartásunk, jellemünk, gazdagságaink, jószerencsénk tart meg a kerítés belső oldalán?
A kerítés tudja...
Kukkorelli Endre indított egy mozgalmat, orvoslandóan a problémát. Mozgalmához bárki csatlakozhat. Lakásokat bérelnek hajléktalan embereknek, akik -láss csodát- ettől vissza tudnak illeszkedi a társadalomba, sőt még minimális összeget fizetni is tudnak azért, hogy van-lehet privát terük. A facebookon szerveződő NYUGODT SZÍV nevű csoport és oldal már sok hajléktalant juttatott privát térhez. Egyszerűen a keresőbe csak be kell írni a fenti két szót. De hozzászólásként a face-s bejegyzésedhez belinkelem. .
VálaszTörlés