Anikó burgonyagombóc levese

Annyit ettem már Anikó ételeiből és írtam róluk, igazán tudhattam volna az étlap előzetes megtekintése nélkül, miszerint mit is eszünk ma, hogy Anikó burgonyagombóc leveséhez van szerencsénk. Ezzel szemben bizalmas-bizalmatlanul méregettem a vöröses lében úszkáló négy kopasz valamit, gombócot, amelybe a kanál csak úgy nem áll bele, hogy késként szeletelje darabjaira. Valamit visz a víz, gondoltam, gombócokat, burgonyagombócokat, jöttem rá rögtön, miután Klári barátnőm - látva tanácstalanságomat - felhomályosított: ugye neked is ízlik a burgonyagombóc leves. Hát persze, csaptam homlokomra, burgonyagombóc leves, Anikó kezei közül való és ötlettárházából. Mondják, a szegények levese. A hozzávalók még a legszegényebb háztartásban is megtalálhatóak. Nem kell hozzá más, mint víz, hagyma, pirospaprika, só, a gombócokhoz nem krumpli, hanem burgonya, liszt, zsíradék. Olcsó és laktató. Annyit készít belőle a ház asszonya, amekkora lábosa van a víznek, és annyi burgonyagombócot formáz bele, amennyi ideig kitart krumpli helyett a burgonyája. Ezek aztán úgy megfőnek, mint Anikó burgonyagombócai, nem lesznek sem kemények, sem puhányok, majd Anikó burgonyagombóc levesében félig elmerülve úszkálnak. Mondhatnám, hogy a négy gömbölyded gömböc burgonyagombóc-hegy kilátszó csúcsaira emlékeztetett, amely alatt tengernyi mindent lehetne Anikó konyhájából nemcsak dicsérni, hanem saját magunkéba átvenni.