Jaj!
Eltűntek a labdák. Mind. Az összes...
Tegnap kifüggesztettük, hogy mindenki lássa, néhány nap múlva a gyerekeké lesz a város. Aki látta, mosolygott. Felnőtt is, gyerek is.
Ma reggelre egy se maradt. Levágták, elvitték, ellopták...
Tudom, mi vagyunk a hibásak, hisz balga-naivan nem hittünk a gyanakvóknak: "nincs lebetonozva, elviszik!" Az elmúlt hat év győrkőcös tapasztalatai optimistává, óvatlanná tettek bennünket...
Nem az a szomorúság legfőbb oka, hogy mennyi pénz, és mennyi munka, hogy a vaskakasosok hetekig fűzték, ragasztották, akasztgatták, nem! A gyerekek örömét sajnálom, mert azt is ellopták, meg a mi bizalmunkat, lelkesedésünket...
Csak remélni tudom, hogy a labdák játszani kellettek! Hogy az éjszakai tolvajok inkább játékra, focira, kidobóra éhes felnőttek voltak, mint vandálok... Hogy szegényekkel már rég nem játszott senki, hogy gyerekkorukban nem focizott velük az apukájuk, hogy unalmas, eseménytelen péntek éjszakájukat a pöttyös labdák látványa villanyozta fel, s örömükben feledkeztek meg arról, hogy ez lopás.
Ha erre gondolok, sajnálom őket, a szegény, élményéhes tolvajokat...
Meg persze a gyerekek ellopott mosolyát is sajnálom, meg az elvesztett bizalmat. Mert ugye nem veszi senki zokon, hogy mi többet ilyen módon nem jelenünk meg az utcán.
Kocsis Rozi
(Forrás: FaceBook)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése