Csöndes könnyűség

Azt hiszem, hogy az Úr néha a tenyerén hordoz. Ezt onnan tudom, hogy ügyeim ilyenkor nem sokasodnak tovább és egyszeriben kezelhetővé válnak, problémáim súlyossága csökken, a gondok okozta ráncok kisimulni látszanak, megmagyarázhatatlan könnyűség, már-már emelkedettség fog el, ok nélkül is képes vagyok ilyenkor mosolyogni, nevetésem sűrűbb, gyöngyözőbb, magával ragadóbb. Ezekben a ritka, változó ideig tartó pillanatokban az élet sem tűnik olyan nehéznek, inkább szép, szép, igen, szép.
Ma találkoztam Csöppel soron kívül. Nem kerestem az alkalmat, nem szóltam neki, hogy a közelében vagyok, ezt úgy is tudja, erre látom, hogy szembe jön velem. Nem tudtam palástolni jókedvemet láttára.
Már második napja kapok Mártitól az irodában valamilyen péksüteményt reggelimhez kiegészítésül. Bevallom, jól esik a figyelem, a kedvesség, a gondoskodás, egyáltalán hogy eszébe jutok. És minden finom, amit ad. Ma például saját sütésű csokis-kókuszos kockát kaptam tőle ajándékba. A piskóta habkönnyű volt benne, apró lyukacsos. A csokoládés krém éppen csak annyira járta át, hogy a külső rétegeket fogja be. Légies egy jelenség volt kókuszos csokis külsőben, mely sárgás belsőt rejtett. A sütemények azon sorába tartozott, amelynél egy szelet csupán udvarias beugrót jelentett a többihez, s meg sem áll az ember ki tudja hány darabig.
Csöppnyi kis ügyek, váratlan események, találkozások, viszontlátások, beszélgetések, amelyektől úgy érzem, mintha az Úr a tenyerén hordozna. Örülnék, ha gyakrabban történne meg velem.