Anikó fejtett bablevese

Nem hiszem, hogy lenne kristálytiszta képem a bablevesek lelkivilágáról, ha csak annyi nem, hogy egy igencsak tartalmas fogás, egymagában is jól laksz tőle, és nálunk természetesen Tibrom főzi. Az övét már úgy-ahogy ismerem, hiszen ha százszor nem csinálta, akkor egyszer sem, s aki ennyiszer ismétel meg bizonyos időközönként valamit, akkor az már alkotóművész és műve kész alkotás. Akár ez is lehetne a véleményem Tibrom bableveseit illetően, és mit tesz Isten, most merő véletlenségből egyetértek magammal, mert valóban ez a véleményem.
Anikó mai bablevese ebbe az eddig jól összeállt bableves-imázsba úszott be mégpedig azonnal és úgy, hogy sikerült jócskán felkavarnia bennem a bableveses állóvizet. Anikó bablevese ui. alapjaiban volt más, mint az a bableves, amit eddigelé megszokhattam. Világosabb volt a színe, állagát tekintve félúton volt a megszokott leves folyékonyság és az egy kissé megfolyt puding között. Ami az ízét illeti, háááát, a Tibrom bablevese az egy, az Anikóé pedig az egy másik egy, meg egy, meg egy, meg még egy, ami annyit tesz, hogy nekem valamiért nagyon bejött az ő bablevese a maga újszerűségében váratlanságában. Nem hinném, hogy előbírnám állítani ezt az érzékelt, érzékeny és tünékeny csodát, Anikó bablevesét, amely éppen addig tartott, ameddig be nem kanalaztam, ami egy jóízűen elfogyasztott étel esetében, mint Anikó fejtett bablevese, valamiért igencsak rövid időnek hat. Egyet sajnálok, de nagyon, hogy ilyenkor nem kérdezi meg tőlem Anikó, hogy Panni, kérsz még repetát? Talán mert úgyis tudná a választ.