Eörsitől Sándorig

Ha jobbra néztem, Eörsi Mátyás barna kalapjára láttam, ha balra, akkor meg Sándor Pál szemüveges ősz fejére. Mondhatnám azt is, hogy Eörsitől Sándorig terjedt a tömeg ma a Kossuth téren a Neonácizmus Elleni Tömegtüntetésen. Ez így persze messze nem igaz, ennél jóval többen lehettünk. Tippelni nem akarok, nem is az én tisztem.
Amikor anyám később megkérdezte, hogy
- Mégis kb. hányan voltatok?
- Lehettünk vagy tízen.
- Miiiicsoooda? - csodálkozott erre anyám.
- De az is lehet, hogy csak heten voltunk, mint a gonoszok.
Gondoltam, ha ennyit mondok, az viccnek elmegy és senki nem áll oda neki vitatkozni, hogy nem ötezer, hanem csak kettő, és különben is a Kossuth tér négyzetméter szerinti felvevő tömegmérete ennyi meg ennyi és nem annyi meg annyi, ahogy én állítani merészeltem. Nem állok neki számháborúzni, ez nem az én műfajom. A nevetségesen, irracionálisan kicsi, mesei hetes számmal még egy jót vitatkozni sem lehet, a rögtön ellenkezők vitorlájából kapcsoltam így le a szelet.
A Márti barátnőm, akivel elsősorban tüntetéseken találkozunk, kivéve, amikor a Kökörcsin utcában vagyok fél napokat nála, nagyon sok prominens embert ismert fel, közülük is Horváth Zoltánt a HVG-től és a meghökkentő akcióiról, legendásan bátor kiállásáról elhíresült ügyvédet, Dániel Pétert, akit különösen nagyra tartok és emlékeimben szeretettel tartom meg, amikor a Magánnyugdíjpénztár ügyben hathatós segítséget nyújtott email-es levelezésünk során a döntésemhez.
Nem esett sem az eső, sem a hó, a szél sem fújt, pluszok repkedtek alacsonyan, nem fáztam. Igaz, hogy ráöltöztem, amit csak lehetett duplán vettem fel, akárha da-da-dadognék, kabátból, sálból, sapkából és kesztyűből volt mindössze egyetlen példány rajtam. Nem fáztam és a lábaim sem gémberedtek el a  bakancsomban, amelyben kényelmesen fért el a harisnya mellett két jó vastag zokni is.
Rogánnak hátat fordítottunk a Mártával, amikor beszélt. Jószerivel nem is hallottam, miket mondott, mert Márta magából kikelve ordította, hogy
- Volt neki, meg a főnökének egy hete, hogy megszólaljanak, és nem tették. Akkor ez a kis mitugrász meg mit keres most itt. Micsoda képmutatás ez az egész beszéd a pártja részéről!
Márta férje meg ahol lehetett, dudált egy olyan gyerekdudával, amelynek a hangját nem lehetett nem meghallani, annyira éles és fület bántó volt.
A többiek - Bajnai, Mesterházi, Ungvári Tamás - okosakat mondtak, normálisan beszéltek, felhívták a figyelmet, hogy uszító beszédekkel, részvétlenséggel kezdődött annak idején a fasizmus, mely - jól tudjuk -, a zsidóirtós nácizmusba torkollott. Elmondták, hogy a humanista, antifasiszta hozzállás, kiállás messze megelőzi a pártokhoz való hovatartozást, és színtől, származástól abszolút független.
Sem nem keresem, sem nem akarnám magamnak ezeket a tüntetéses programokat, de mindhiába. Ha a téma húsomba, lelkembe, szívembe mar, vág, akkor semmit sem tehetek ellene, úgy érzem, ott kell lennem, fizikailag kell kiállnom valamiért valami ellenében. Látom, sokan érzik velem együtt ugyanezt, de ha a mai alkalomból a HIT Gyülekezet (egyik szervező) megjelent tagjainak létszámát levonnánk, akkor bizony elképesztően kevesen voltunk ma háromkor a Neonácizmus Elleni Tömegtüntetésen a Kossuth téren a Parlament előtt.
És erre nincs semmi mentség.
(ez az írás megjelent: a Galamuson 2012.december 3-án Mihancsik Zsófia: Ilyen jutott c. cikkében, elsőként hivatkozik rá; a cikket átvette az Amerikai Népszava december 4-én)