A tónál

Voltam a tónál. Anyucimnál ebédeltem Sanyi öcsémékkel, de még előtte beugrottam a tóhóz. Gondoltam, megnézem, megvan-e, ott vannak-e a kacsák és milyen állatok tavaznak még? A tó megvan s jól, részben megfagyva. A tó elején és közepén egy-egy jó területen rendes víz, mintha alatta valamilyen melegebb víz lenne, amely nem engedi ott a vizet megfagyni. Az elülső részben, közelebb a kerítéshez kacsák tömkelege fürdőzött, úszkált, beszélgetett egymással, volt, aki alamizsnára várt az ott összegyűlt közönségtől. Voltunk vagy hatan-heten, akik perceket töltöttünk a tó és a kacsák bámulásával. Hatvanig jutottam el a számolásukban, de a számokban sosem voltam nagy, nagyon másban sem, de jó volt kb. hatvan kacsát látnom közel egy kupacban. Nem volt egyszerű a számolás, amikor a számba veendő egyedek folytonosan izegtek-mozogtak. Hogy a hideg tette-e, vagy a nagy vízes felület, vagy a vérükben volt az állandó zizegés, örök mozgás, nem tudom, lehetséges, hogy duplán számoltam, vagy egyáltalán nem számoltam valakit. Mintegy hatvan kacsa, azért az nem egy egyszerű látvány, a látvány felemelő és elképesztő, hogy ennyien az itt-telelést választották ebben a részben meleg édesvízben ahelyett, hogy elhúznának valahová, melegebb tájakra. Ha kacsa volnék, én mindenképpen elhúznék jó messzire és nagyon meggondolnám, hogy jövő tavasszal visszatérek-e a tanulmányutamról, onnan, ahol a víz mellett a levegő jóval melegebb és a tavat körbe sétálók sem etetnek mindenféle fura kajával, amitől csak elrontanám a gyomrom és a kezdeti finomságok érzete után görcsölhetek egy jó ideig.

A tó benső, jég által érintetlen felületében galambok, sirályok ejtőztek néma és békés egymás melletti egyetértésben, olyannyira, hogy még egy darupárt - én legalábbis annak néztem őket - is befogadtak maguk mellé. A daruk egyike éppen jöttömre szállt föl, körözött néhányat a tó fölött, azután eltűnt egyszer s mindenkorra, talán gyufáért ment. Társa egy - a tóból kiálló - kőkockán állt egyik lábán megkövülten, a másikat maga alá húzta. A fejét hosszú nyakával egyetemben tollas törzse közé rejtette. Távolról olybá tűnt, mint egy fél lábon egyensúlyozó tollas, gyapjas gömb, fejetlen valaki, aki nagyon is jól tudja, mit csinál: állva pihen, akár a nyugalom megtestesült szobra.

A tó megvan s jól. Éli életét, benne madarak tömkelegével, békés egymás mellett élésben, van hely ott mindenkinek. Ha nyár lett volna és meleg, több időm is lett volna a most rendelkezésemre álló tíz perc helyett, akkor még meg is fürödhettem volna. A madarak egészen jól tűrik, tolerálják fajtáik között a másságot, meg az egészen másságot is.

Ebéd után megmutattam a tavat az unokahúgoméknak, sógornőmnek és öcsémnek. Vigasztalanul esett az eső, a köd is leszállóban volt, de a tó ott volt és jól, benne az ide-oda úszkáló, izgő-mozgó, zizegő kacsákkal. Megszámlálni akkor is nehéz lehetett volna, de lehettek vagy hatvanan. Olyan sokat nem tévedhettem.