Cserháti Zsuzsa „Emlékburleszk”

Azt hittem, hogy Tóth Vera hangja, majd Keresztes Ildikóé, később pedig a Falusi Marianné, kicsit talán Radics Gigié lesz az a hang, amely a legjobban hasonlít Cserháti Zsuzsáéra. Este a Cserháti Zsuzsa Emlékkoncerten az Arénában még mindezt el is hittem volna legalább az est tartamára. Nem is a nagyon lassan forrósodó hangulat varázsolt el, hanem a hamisítatlan Cserháti-slágerek sora. Ezeket mind-mind ő énekelte, a hangja fémjelezte, amelyből ugyebár csak az az egy volt. Nem tehettem róla – a fülemben csengett, mintegy kegyetlen tükröt tartva bennem az emlékest szereplőinek. Tévedtem tegnap és fájdalmasan.
Még az sem volt nagyon bántó, talán azt is képes voltam megbocsátani, hogy nem úgy adták vissza a dalok hangzását, hangulatát, ahogyan annak idején, nem is olyan régen, hogy ne emlékezhetnénk még rá, Cserhátitól megszokhattuk. De hogyan is várhattam volna el, miért is gondolhattam, hogy a tegnap este hevében majd megszületik a revelációs érzés: tessék, itt van az új Cserháti-hang, amely annyira hiányzik a magyar, a nemzeti – mostanában, ugye, így mondják - könnyűzenénkben, amely csak és kizárólag a miénk, és persze sok más értő, külföldi fülé is. Miért hittem, hogy ez az örökség méltó folytatása lesz, a Cserháti-feeling, az utóérzés, ami persze nem ugyanolyan, nem ugyanaz, mint az eredeti, mégis a hit, a remény, a jóindulatú szeretet egészen az elfogadásig vezethet? Tegnap először Tóth Verának, az est házigazdájának gondoltam a Cserháti-örökös címet odaadni. A hangja, a hangjával való játszás képessége, a megjelenése, a stílusa predesztinálta volna erre címre, nem a konferansziéban nyújtott igencsak silány produkciója. Nem volt egy épkézláb mondata, amelyben az izgalomtól túlfűtötten ne követett volna el valamilyen bakit, ne meaculpázott volna, hogy mennyire, de mennyire izgul, és mekkora megtiszteltetés Cserháti emlékére rendezett koncerten az est házigazdájának lennie. A vendégművészek felkonferálása jottányit sem javított a színvonalon. Sokadszorra hallhattuk, hogy mekkora gigasztár következik és milyen hatalmas hang, gyerekkori példakép, az őshang, és hogy ő már semmit sem tud hozzátenni, hallgassuk inkább Charlie-t, Kökény Attilát és Balázs Fecót az előzőleg felsorolt „hölgyemények” mellett. Anyám örökbecsű és nagyon is idevágó mondását tudom csak idézni, amit ő is az anyukájától, Xenia-tól vett át:
-Ééééééédes láááááányom, nem muszáj szerepelni, aki nem tud, ne szerepeljen nyilvánosság előtt, nem muszáj.
A háttérben a középső kivetítőn Cserháti arcai, inkább millió arcának nagyon szűk keresztmetszete volt látható, mintha elvesztek volna az archívumból fényképei, élő felvételei. Annál többet „gyönyörködhettünk” a dalok dallamával összecsengeni kívánó színes rajzokkal, festékpamacsokkal, összevisszasággal. Hiányoltam legalább egy önálló és eredeti Cserháti-dalt a kivetítőn és nemcsak a Balázs Fecóval előadott duettben.
Annyi, de annyi Cserháti emlékéhez méltó ötlet maradt kihasználatlan, köztük is például egy megvalósíthatatlan duett Zsuzsával, Katie Melua-hoz közel hasonlóan, aki az évtizedek óta eltávozott Eva Cassidy-vel a Somewhere Over the Rainbow-ban alakított utolérhetetlent (http://www.youtube.com/watch?v=6TcCXAFmKt4).
Miközben többek között a Hamu és gyémánt, az Édes kisfiam, a Kicsim, gyere velem rózsát szedni, a Boldogság, gyere haza, a SZPSZ – Száguldás, Porsche, Szerelem, a Különös Szilveszter Cserháti-örökzöldeket hallgattam a felsorolt előadókkal, addig nem bírtam szabadulni a fojtogató kérdéstől, vajon ő mit szólna az őrá emlékező esthez?
-Nice try, believe me, a nice try – elmegy, hidd el, elmegy – mondaná a mindjárt tíz éve - 2003-ban - örökre eltávozott hang, a Cserhátié, aki jövőre is csak hatvanhárom éves lenne, ha élne.
De hát él, él, él, bennünk és tovább.

Alábbiakban csatolom a Bors 2012.12.29-én keltezett cikkét, amelyre - Lakatnak köszönöm meg -, hogy felhívta a figyelmemet:

"Félház elôtt énekeltek Keresztes Ildikóék

2012.12.29. 08:45| Bors| 79 hozzászólás

Üresen tátongó széksorok várták a Cserháti Zsuzsa emléke előtt tisztelgő művészeket csütörtök este, az Arénában. A koncertre a legünnepeltebb popdívák sem tudták becsábítani a nézőket.

A fellépők névsora parádés volt, mégis alig pár ezer nézőt vonzott a Tóth Vera és Keresztes Ildikó nevével fémjelzett Cserháti Zsuzsa-emlékkoncert. December 27-én, a Papp László Sportarénában fekete függönnyel letakart szektorok fogadták a tragikusan korán elhunyt énekesnő rajongóit.

Bár Cserháti népszerűsége a mai napig töretlen, legjobb dalai rendszeresen felcsendülnek a rádiókban, és a szakma sem feledkezett meg róla, az emlékére rendezett koncertre jegyet váltók szinte elvesztek a több mint tízezer férőhelyes Arénában. A teltházhoz hazánk legkiválóbb művészeinek felvonultatása mellett a viszonylag barátságos jegyárak is kevésnek bizonyultak.Az est házigazdája a láthatóan végig lámpalázzal küzdő Tóth Vera volt, aki olyan pályatársait szólította színpadra, mint Falusi Mariann, Radics Gigi és Keresztes Ildikó. Utóbbi felkonferálásánál Vera utat engedett érzelmeinek is, bevallva, hogy Ildikó az egyik legjobb barátnője.
Rajtuk kívül Balázs Fecó, Horváth Charlie és Kökény Attila szórakoztatta az igencsak gyér publikumot, az egyéb-ként jó hangulatú és színvo-nalas bulin, amelynek hallatán a közismerten maximalista Cserháti Zsuzsa is elégedett lett volna.
– Sajnálom, hogy ilyen kevesen jöttek el a koncertre, pedig sok helyen reklámozták is – mondta fejét csóválva a Borsnak egy büfés. – Azt hittem, hogy a sok sztár majd idevonzza az embereket, de tévedtem."