Az egészhez tulajdonképpen elég, ha Dani és Tamás szólózik, Levi a basszust pengeti, Sanyi fesztül dobol és Fefi hol az egész mikrofonos állvánnyal, hol mikrofonnal a kezében föl-alá rohangál, nagyokat bólogat a fejével, nagy haját lobogtatja, hadd szálljon, röpüljön, amerre csak tud, és közben magyarul, angolul énekel. Szinte tök mindegy, melyik nyelven, úgy sem értem.
Ebben a hatalmas, giga hangzavarban, kavalkádban azt sem hallom, amit Mesi barátnőm és Fefi anyja egyszemélyben centikre tőlem a fülembe súg, azt is ordítva. Ilyenkor szinte édesmindegy a külvilág zaja. A Pyro Sapiens totális figyelmet követel magának, és dobogást és lüktetést, ütemes ugrálást, a test folyamatos vibrálását, a lélek rezgését, törvényszerűen magas vérnyomást. Az ember észre sem veszi és együtt mozdul, mozog a zenére, amely olyan heavy, mint a metal. El is neveztem nyüvi-metalnak, amikor láttam, mekkora erővel nyűvik a húrokat a gitárosok. Régebben, úgy bő harminc-negyven éve, amikor a heavy metal még a hőskorát élhette, talán húrok is szakadhattak, gitárok cserélődhettek egy-egy koncert alatt. Így emlékszem, vagy csak ezt terjeszti a városi legenda.
Egyébként nem értem, mit keresek a Pyro Sapiens második születésnapját ünneplő koncerten Óbudán a Vörös Yukban. A legutolsó pillanatokig talán nem is voltam oda ezért a nehéz, egész embert kívánó zenei irányzatért. CD-boltos barátomat, Istvánt lehet okolni a változásért, amelyet a Led Zeppelin, Uriah Heep, Deep Purple, Van Halen, Nazareth egy-egy lemezének megszerettetésével bennem előidézett. Ezért aztán nincs azon semmi csodálkozni való, hogy a Pyro Sapiens-en ugrálok, mozgok, táncolok, dobogok, remegek, rázom mindenemet, csápolok, kezeim tapsba verődnek, karjaim az ég felé nyújtoznak, már-már önkívületi állapotban leledzhetem. Ebben a furcsa egyenletben hárman vagyunk összesen: a Pyro Sapiens, a zenéjük meg én. A zenéjük zömében a sajátjuk, Fefi szerzeményei (egy a Danié), valamint Iron Maiden, Deep Purple, egyéb ikonok zenéinek feldolgozásai. Felismérni vélek közöttük egy-két hatalmas slágert, amelyeknek köszönhetően ott találom magam egyenesen a legelső sorban, épp szemben a Fefivel, aki úgy lengeti bozontos fejét, akár egy hatalmas ingaóra, a zene ütemére, közben testét nagy terpeszbe, majdnem spárgába lökött lábai ringatják.
Másnap hajnalban, miközben mindezt írom, a fülemben Van Halen ontja a heavy metalt, köztük is a You really got me-vel lopva vissza a tegnap este hangulatát. A különbség most számomra csak annyi, hogy Van Halent a dupla The Best of Both Worlds válogatásáról hagyom fülembe ömleni, áradni, míg a Pyro Sapiens-szel ha akarnám, sem tehetném ugyanezt. A neten lehet találkozni ugyanis néhány számukat tartalmazó kislemeznyi anyaggal, a lemezben tárgyiasult megjelenésre kicsit várni kell. Remélem, nem sokáig. Talán még az én életemben sor kerül erre a hiánypótlásra és az ő a harmadik születésnapjukig.
Pyro Sapiens, az Isten éltessen és tartson meg sokáig!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése