2012. december 23., vasárnap

Erdős Virág: Karácsony, 2012

Márti barátnőm küldte meg Erdős Virág aktuális versét. Már éppen azon gondolkoztam, hogyan és mivel tudnám az Ararat olvasóit, barátaimat, társszerzőimet, családtagjaimat ehelyről az év végi jeles ünnepek kapcsán a legjobban felköszönteni. Márta és Erdős Virág mindent eldöntöttek és a perc töredéke alatt. Hiszen azt mondom, hogy ennél jobban, mint Erdős Virág Karácsonyról írt versében - míg élek - nem tudnám mindazt kifejezni, mi bennem van, s mit érzek, mit elmondani, kívánni szerettem volna nektek.

Viccnek durva, versnek
 kevés:
 íme, egy kis
 meglepetés.

Nem egy nagy szám,
 látom én is,
 kilóra se sok, de mégis:
 mikor ilyen nagy a fagy, a
 szeretet meg egyre
 fogy,
 az embert mindig meglepi, hogy
 nincs jobb, mint egy
 meglepi.

Rajta, tessék,
 bontsd ki bátran,
 hadd ne főljek itt kabátban,
 hétre várnak vacsira -- de bocsika!
 Most nézem csak,
 anemjóját:
 nyuszikás a
 zacsija.

Mindegy, nem egy
 nagy dolog, majd
 megoldják az
 angyalok, mert
 így is, úgy is az az első,
 hogy mi mindent rejt a
 belső,
 olyan legyen körülbelül,
 aminek az ember
 örül,
 ne lapuljon benne bánat,
 vagy más ilyen
 ronda
 állat,
 se betegség,
 se halál, és
 beférjen a
 fa alá.

Sikerült is? Gratulálok!
 Ne fáradj, majd kitalálok!
 Annyit mondj még: ugye tetszik?
 Azért izgultam egy percig!

Komoly is meg vicces is, mert
 vannak benne
 viccek is, de
 nem genyózik,
 nem is fröcsög,
 nincsen benne fasz,
 se köcsög,
 bármit mond is
 (jól vagy rosszul),
 az a fő, hogy
 nem túlhosszú...

Sőt! Ha mégse tetszik, másnap
 oda lehet adni
 másnak!
Bárki kapja, legyen
 áldott! -- lásd a christmas
 greeting
 card-ot:

"Kedves Izém, satöbbi, csak
 meg szeretném
 köszönni, és
 ezúton is kívánok egy
 sokkal jobb fej
 világot, ám
 tudnod kell, hogy
 (bármily furcsa),
 te vagy itt a helyzet kulcsa,
 egyedül csak az a fontos,
 (így írom, mert így a pontos)
 hogy a szíved
 legyen helyén, tizenkettő
 hideg
 telén.

Rajtad áll, hogy mit teszel, hogy
 jó fiú, vagy rossz leszel, hogy
 vállat vonsz és legyintesz, vagy
 észnél vagy és
 beintesz, hogy
 pakolod a cekkered, vagy
 szép csendben ki-
 bekkeled...

Ha üldögélsz,
 ha ácsorogsz,
 ha élteted,
 ha gáncsolod,
 én
 egy dolgot tanácsolok:

Legyen vidám karácsonyod!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése