Lovas Zoltán irta (apáinkról, rólunk)

Van az úgy, hogy nem jut eszembe semmi épkézláb, maradandó gondolat, jókívánság, érzés olyasvalakinek, akinek pedig születésnapja van és nagyon szeretném. Erre belebotlom a Facebook-on Lovas Zoli mondataiba, amelyek mint kés a vajba hatnak el tudatomig, onnan szívembe, vagy fordítva. Egyszeriben magamra ismerek, apámékra, nagymamámékra, legvégül magamra, az ő nyűgjeikkel, félelmeikkel, sokszor egy fabatkát sem érő életükkel és most az enyimékkel, bizonytalságaimmal, útkeresésemmel, helyemmel, mely van ugyan, mégsem lelem. És élek, és lélegzek, és dolgozom, és látszólag rend van és minden rendben, közben ott bújkál a félsz meg a félelem, ahogy egyre tűnik a biztonság, a ki- és megismerhetőség, eliminálódnak az eddig elfogadottnak hitt ún. mérföldkő szerű értékek, amelyek tegnapelőtt, tegnap is azok voltak, de ma és holnap messzire tűnnek, talán igazak sem voltak. Kedves Vera, fogadd el tőlem Lovas Zoli fantasztikus, hiteles, egyszersmind elgondolkodtató és minden szavában plasztikus megfogalmazását múltunkról, mánkról, nem igazán optimista jövőnkről.

"A történelem velem és a korosztályommal oly lágy volt, mint Pannónia lankái. Mindig volt idő mindenre. Igazán és talán sohasem volt semmi sem komoly. Vagy végzetes. Lehetett tévelyegni, ingázni a folyón, partok között, tévedni és belátni és megint csak tévedni. S megemészteni, és vasárnaponként rántott hús után szundítani egyet. Ülni valami víz mellett és csak úgy ellenni. 
Apám az ötvenes évek első felében táncot járt a pokol felett. 25 éve halott volt, amikor 2011-ben kezembe kerültek az akkoriban írott önéletrajzai... vagy egy tucatnyiszor... mindig ugyanaz, s mindig kicsit más... a legutolsóban már volt egy mondat, amiben arról írt, hogy a 30-as évek végén ő és barátai, mint szegény paraszti legények egymás közötti beszédjeikben eljutottak az antifasiszta szervezkedés gondolatáig.
Neki és nekik, a szüleinknek nem volt lágy a történelem. Túlélték többnyire. Ki így, ki úgy. Fiatalon élték túl, meg középkorúan. Most nekünk fújnak mind vadabb szelek. Mindinkább korosodva hullik ki szorosra zárt markunkból a világunk. Hazugság lenne azt mondani, hogy ne tartanék mindettől. Nem féltem sohasem. S eztán sem fogok. De megértem mindazokat akik félnek."

Forrás: Lovas Zoltán, újságíró - Facebook