Anikó paradicsomlevese - másodszor

Tudom, hogy ez lesz nálad a mai menüből az első helyezett - nézett rám sokat sejtetően Anikó -, hiába, Arany fácán. Az Arany fácánnal nem lehet elrontani. Ez az Arany fácán nem a nagymamám kredencén álló aranyozottra festett kerámia figurát jelenti, és azt sem, amely fölszállott a vármegye házára, aki amúgy páva, hanem a mély piros színű Globus konzervet. Anikó szerint, ha az ember az Arany fácán konzervből készíti a paradicsomlevest, akkor annak színe van, hamisítatlan paradicsom íze van, és nagyon, de nagyon finom. Nekem ez az ő, Anikó paradicsomlevese éppen annyira ízlik, mint az anyámé, és ezen senki sincs megsértődve, inkább mindenkí boldog. Van az úgy, hogy egy szakácsnőnek, esetünkben az Anikónak olyan paradicsomlevest sikerül immáron nem először létrehoznia, amelybe persze az Arany fácánon kívül kell egyéb is, s amely gyermek- és felnőtt korom családi ízét hozzák vissza. Ezért aztán egyfelől habzsolnám, mert annyira finom, másfelől visszafogom magam, hogy tartson minél tovább Anikó paradicsomlevesének minden csöppje, fogyasztásának élvezete. Ki törődik közben azzal, hogy a levesben úszkáló betűtésztákból kijön-e nevem vagy Anikóé. Az övé biztosan, s az enyém is valószínűleg, hiszen neveink betűiben sokban egyeznek.