A második Lajos ismerősöm A Lajos. Még az elsőt megelőzően nekem a Lajosokról nem volt valami nagy véleményem. Nem tehettek róla, szegények, a nevük hozta ezt magával. Az első Lajos barátom aztán elemében söpörte el a Lajos névvel szemben táplált előítéleteimet. A második, a Julianna Panzió tulajdonosa, üzemeltetője, főszakácsa, A Lajos csak még tovább eliminálta a Lajosokról haloványan őrzött képemet.
Merthogy itt van ez A Lajos, aki Istenien főz, de annyira kitűnően, hogy további kitűnő szakácsok, mint az anyám meg a Zsuzsa kérik el tőle receptjeit, szeretnék megtudni, ellesni főzésének titkait. A Lajos persze örömmel mondja el, amit gondol, gyanítom, nem mindent, de annyit minden bizonnyal, hogy annyi okosságból egy valamire való étel már kikerekedik.
Aztán amikor megreggeliztünk vagy megvacsoráztunk, A Lajos odaül mellénk a szomszédos asztalhoz és beszédbe elegyedik velünk, vagy éppenséggel fordítva, hagyja, hogy mi elegyedjünk beszélgetésbe vele. Talán ki van éhezve a normális, odafigyelő, emberi szóra, vagy az veszi le a lábáról, hogy láthatóan érdekel bennünket a mondanivalója, mindegy, egyre megy, szívesen beszél magáról, másokról, a világról, kedvteléssel sztorizik. Mosolyog hozzá, a szemével hunyorog, mélyről jövően, magával ragadóan nevet.
Engem speciel beszédmódja, mesélőkéje nyűgöz le. Ahogy egyik mondatát fűzi a másikba. Már azt gondolnám, hogy mindent elmondott az adott témakörben, pedig dehogy, egy lassú váratlan szóval, félmondattal tovább fűzi mondandóját. Kinézetre is Mikszáthra és Csukásra hasonlít, Aranyra csak azért nem, mert bajuszának hossza Aranyénak mintegy harmada, ám mesemondásban, történetmesélésben, ízes, érdekes, gazdag, váratlan szókincsű, szófordulatú történeteiben vetekszik mindhármójukkal.
Egy nagymeséjű, nagybeszédű, konyha ördöge, A Lajos főz tehát itt Felsőszölnökön a Julianna Panzióban fantasztikusan és varázsol el ételeivel, történeteivel, mondókájával nem először, és gyanítom, hogy nem is utóljára.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése