Kimentem a teraszra. Sötét volt. Direkt nem kapcsoltam lámpát. Este és így a sötétségben próbáltam magam elé képzelni a tüzet. Bogrács volt fölötte, melyben gulyásleves főtt. A tűzrakóhelytől jobbra négy asztal összetolva eggyé, huszonegynéhány embernek nyújtott helyet. Néhányan már ott ültek, talán a levesre várva, talán egymással beszélgetve múlatták az időt. A hintaágyon ketten ültek jó rálátással a bográcsra, megállapították, hogy a leves még nem kész. A cseresznyefáról hosszú kötelen lelógó hinta íve - szerencsére és Tibrom műszaki kalkulációjának köszönhetően - a tűz mellett vezet el. A benne ülő elhaladtában éppen belelát a bográcsba. Látja a levesben a húsdarabokat, sárgarépát a vízben zubogni. Reméli, mire leugrik a hintából, utána kezében a tányérban a levessel ülhet jól időzítve az asztalhoz.Többen állnak az asztalok körül, beszélgetnek. Végül minden megfő, a bográcsgulyás elkészül. A vendégek egymás után járulnak a takarékon hunyogató tűzön függő bográcshoz mélytányérukkal a levesért. Az utolsó vendégek éppen jókor érkeznek a kertbe, az asztalhoz, a bográcshoz.
A sötétben veszem így ki a teraszról az előző nap történéseit. Az asztaloknak mára nyomuk sincs. A hintaágy üresen tátong. A tűz kihúnyt, hamukupac seljik a bazaltkockákkal kirakott körben. A hinta elhagyatottan csüng le a fáról. Hangok, duruzsolás, nevetés, össznépi zaj a fülemben cseng. Arcok hol élesebben, hol elmosódottan tűnnek föl hintában, asztalnál, a kert különböző pontjain, a házban.
Képzeletem működik és az erős érzés, alig egy napja, hogy mindez megtörtént. Még annál is jobb volt, mint ahogy itt a sötétben a teraszon újra élem. Tudom, nemcsak hiszem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése