Ha ezt olvasom a heti menüben, hogy csirkemellcsíkok salátával, akkor pontosan az jelenik meg a szemeim előtt, amit olvasok: vékony csirkemellcsíkok salátával. Erre amikor megkapom az ételt, alig ismerek rá. Úgy változott meg, mint Hamupipőke a királyi palotában megrendezett éjszakai bálokra lett kecses, elegáns hölggyé otthon piszkos, kopott, szegényes gúnyában szolgáló lányból.
A csirkemellcsíkok nem is olyan keskenyek, mint eredetileg gondoltam volna, és nem csupaszok, hanem valamiféle zöldségegyveleggel, talán paprikával, uborkával barna mártás társaságában töltötték ki a tányéron a fél teret. A saláta pedig nem egyszerű zöld saláta, hanem kínai kel, uborka, lilahagyma, uborka keveréke, amelyet a rálöttyintett kapros tejfölös mártás emelt ki és tett ízben gazdaggá.
Sem a csirke, sem a saláta nem hagyja az ember állkapcsát nyugodtan, lassú, kimért ritmusban rágni, ez az ételpárosítás szabályos indulót fújt és ébresztőt olyan harsogó rössel, ami nem hagyta az embert egy pillanatra sem a friss hús és a ropogós saláta fölött elmélázni, elbóbiskolni, szunnyadón az étel fölött merengni, az éppen materializálódott élményben dagonyázni. Az ébresztő-jellegű ételek már csak ilyenek. Nagy kedvteléssel, örömmel habzsolja őket az ember, jóval később meg azon gondolkozik, miféle étel viharfelhő söpört rajta keresztül ebédidőben, amely gyors is volt, meg viharos, ám annál kellemesebb érzetű letaglózó emlékeket hagyva maga után.
Anikó csirkemellcsíkjainak salátával éppen ezt a ritka természeti jelenséget sikerült produkálnia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése