Az mégsem járja, hogy amikor Tibromnak márciusban van a születésnapja és valami értelmeset, netalán tán emlékezeteset adnék ajándékba, ne bírjak az előre kinézett darabra jegyet venni. Mert ugyebár a csokit megeszi, a sört, bort, egyebet lassan, de mégis megissza, a pulcsi vagy jó vagy nem, a könyv, hát, neki inkább nem, ám a vele előre egyeztetett színházi előadással ugyebár nagyot nem foghatok mellé.
A kutya különös esete az éjszakában a címében több mint talányos, egyenesen ínycsiklandozón étvágygerjesztő. Elolvastam Sándor Erzsi beharangozóját a facén, amely bizony bír olyan lenni, hogy az embernek az érdeklődését megcsiklandozza, kiváncsiságát felbirizgálja, nem hagyja nyugodni sem este, sem reggel, napközben is gondolgat rá, ha hinni lehet neki, márpedig ha valakinek, akkor neki hiszek. Neki álltam és végig olvastam a darab tartalmát, megnéztem a szereposztást. Egyáltalán nem volt rossz, mondhatni tovább gerjesztette frissen fölkorbácsolt figyelmemet az előadás iránt.
Interneten való rendeléskor a legdrágább jegykategóriát fogtuk ki, az utolsó jegyek lehettek tizenhetedikére, sajnálkozva, de lemondtunk róla. Átmenetileg jegeltük a témát, de nem feledtük. Bennem ott munkálkodott mélyen, akár egy alvó vulkán kitörésre várva. Ma benn jártunk a Centrál környékén. Mondom Tibromnak, ne felejtsünk el bemenni a Centrálba, tudod, hogy A kutya különös..., arra a kacifántos című darabra jegyet venni. És volt. Volt olcsóbb, a lehető legolcsóbb. Nekünk megteszi. A fő, a legfőbb, hogy április huszonkettedikén megnézzük végre, amit akartunk, A kutya különös esetét, vagy mit, ami biztos van annyira jó, mint a címe, és akkor már megérte. Hát nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése